A lelkigyakorlatokban az elején mindig megpróbáljuk megfogalmazni, hogy milyen "kegyelmet" is kérek, azaz mi hiányzik az életemből, mire vágyom.

Lelkigyakorlat ide vagy oda, azt hiszem alig van ennél fontosabb kérdés...

Békességre vágyom? Szeretetre? Szerelemre? Elfogadásra? Próbáltam megfogalmazni, de valahogy a bennem lévő hiányban ezek a válaszok mind "lötyögtek". Aztán az egyéni beszélgetésben elmondtam, hogy úgy érzem, itt lenne az idő, hogy végre én is komolyan vegyem mindazt, amiről prédikálok...És akkor tudtam csak magam számára is megfogalmazni: voltaképpen én hinni szeretnék. Nem csak újra hinni, hanem hinni abban, hogy az a bizonyos erő, az a lendület, a dolgok alakulása, ami végül lelkésznek hívott, az elhívásomban, a hivatásomban szeretnék újra hinni...

Számomra jutalom volt, ha lelkész lehettem, ha csinálhattam...És voltak pillanatok, mikor úgy éreztem, hogy ha csak ez az egy pillanat adatott, már megérte. De mindig volt még egy. Azóta mióta eljöttem, és mióta nem vagyok praktizáló lelkész, mondhatnám úgy is, mióta a gyülekezetem az egész világ valahogy mindig van újabb és újabb ilyen pillanat. Bár ez a poszt egy héttel ezelőtti eseményekről szól, azért csak kiszólok, hogy ezen sorok írása előtt is sikerült beszélnem egy sráccal, akiben talán valami elindult vagy a helyére került...És persze majd folytatjuk...És egy pár is bejelentkezett...

Hinni szeretnék abban, hogy még sokáig lesz mindig egy újabb "ilyen" pillanat...,amikor a helyemen vagyok, amikor úgy érezhetem volt értelme gürcölni...

A 42.zsoltár szavaival volt a következő meditáció. Engedtem, hogy a többszöri felolvasások során megérintsenek a szavak...

 ¹A karmesternek: Kórah fiainak tanítókölteménye.  ²Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem! ³Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt? ⁴Könnyem lett a kenyerem éjjel és nappal, mert egész nap ezt mondogatják nekem: Hol van a te Istened?  ⁵Kiöntöm lelkemet, és arra emlékezem, hogy milyen tömeggel vonultam, és hogyan vezettem Isten házához hangos ujjongással és hálaénekkel az ünneplő sokaságot. ⁶Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért! ⁷Istenem, elcsügged a lelkem, azért terád gondolok a Jordán földjéről és a Hermónról, a Micár hegyéről. ⁸Örvény örvénynek kiált zuhatagjaid hangjában, minden habod és hullámod átcsapott fölöttem. ⁹Nappal szeretetét rendeli mellém, éjjel éneket ad számba az ÚR; imádságot életem Istenéhez. ¹⁰Ezt mondom Istenemnek, kőszálamnak: Miért feledkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom, miért gyötör az ellenség? ¹¹Mintha csontjaimat tördelnék, amikor gyaláznak ellenfeleim, mert egész nap ezt mondogatják nekem: Hol van a te Istened? ¹²Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek.

"Isten után szomjazik a lelkem, az élő Isten után..."

Olyannak láttam a lelkem, mint a száraz föld...Szétmálló, tartástalan földdarabnak...Amely, ha hozzáérsz szétporlik...

"Úgy nem tudlak elküldeni, ha nem érzel..."

Ez szólalt meg bennem... Ez volt ráírva a mennyei képeslapra... Szomorúság tört rám...