Ha valaki érti ezt az egész életet, vagy legalábbis koherens egészként tudja magyarázni, az előtt megemelem a kalapom...

Eddig szenvelgéseim legfőbb oka az volt, hogy sehol senki nem jött felém, magyarul a kutyának nem kellettem, mint meleg pasi. Dolgoztam az ügyön, kedvesen mosolyogtam, ismerkedtem és úgy tűnik annyira jól sikerült az elmúlt hónapok önmagamon való dolgozása, hogy most meg egyenesen három ember is közelítene felém.

Kezdődött P-vel. Az első pillanattól felvillanyozott. Jöttek a pillangók a hasamba, végtelenül okos voltam, meggyőző, erős, biztonságot sugárzó. Ő persze most kezdi csak az egészet. Se nővel, se pasival soha semmilyen kapcsolata sem volt, voltaképpen magát már el tudja fogadni, vágyja is a kapcsolatot, nagyon magányos, rólam eddig csak szuperlativuszokban beszélt. Értelmiségi, jól szituált szülők legnagyobb gyereke, otthon semmit sem tudnak róla. Természetesen mélyen katolikusok, P egy nagy katolikus ifjúsági szervezet egyik vezetője. Megfontolt, intelligens, komoly, érdekes, izgalmas, mély érzésű férfias lény, akihez jó odabújni. Aztán a második randi után nem jelentkezett. Lassan két hete, hogy nem láttam.

Aztán jött Z, aki pedig egy vidéki kisváros gyárában fizikai munkás, három műszakban 120 ezerért. Nagyon szexi, a szex egyenesen frenetikus vele, testiség a csúcson. Nagyon kedves, tisztelettudó, korrekt, nagyon férfias srác. Mindig akkor jön, amikor mondja, végtelenül lelkes, álmokat sző velem, teljesen odavan értem, ezt nyugodtan kijelenthetem.És most jön a de... Hát nem valami okos...Sőt, egyenesen butácska. Mielőtt azt gondolnád, hogy egy sznob fasz vagyok, ez nem igaz: nagyon sok barátomnak egyáltalán nincs diplomája, de műveltek, érdeklődőek a világ dolgai iránt...Nos ő is érdeklődik, de mint egy egyszerű fiú (borzalmas helyesírással), igazán komoly dolgokról nem tudunk beszélgetni, jó nem is próbáltam.

Ami a tudásán túl nagyon zavar ez a totálisan rendezetlen családi háttere. Van egy 5 éves kislánya egy "diszkó balesetből", drogfüggő volt, kokaint szúrt évekig, magától leállt. Apját sosem ismerte, születése előtt meghalt, nevelőapját pedig nem nagyon bírta. Pék volt, cukrász, zűrös élet és biszexuálisnak tartja magát...

D-vel már próbáltuk egyszer. Most újra feltűnt, hogy szakított a volt barátjával. Kifejezetten lágy fiú. Amolyan igazi pöcsös nő. Semmi transzszexualitás, egyszerűen lágy, passzív figura. Végtelenül okos, művelt, közgazdász, igényes srác, aki nagyon le akarna már végre telepedni valaki mellett. Végtelenül megbízható volt, ambiciózus, körülbelül rendezett családi háttérrel. Bár itt apuka is meghalt, de az anyja és családja mindent tudnak és elfogadnak.

Első alkalommal nem akartam őt, nem voltam kész egy párkapcsolatra...Apám és az elvárásai... És most megint beszorongtam ettől egy kicsit...

Arra gondoltam, hogy vekengek egy sort itt azon, hogy mi is számít igazán nekem. Az elköteleződésre való igény, a családi háttér, a múlt, a szex, a bátorsága... vagy Apámnak bemutatni.

A picsába, még mindig függök tőle...még mindig meg akarok neki felelni...Ha nem is annyira, mint eddig, de valahogy még mindig mérce egy kicsit.

Vagy voltaképpen egyik sem mozgatott meg annyira, hogy eldobjam a bennem élő apám mércéit?

Létezhet olyan nagy szerelem, ahol nem számítana semmi és senki mércéje?

És létezhet az, hogy CSP volt az utolsó ilyen mindent elsöprő (és teljesen reménytelen) szerelem 2009 nyarán, ahol azon kaptam magam, hogy egy házas fickót győzködök arról, hogy hagyja ott a feleségét és a pici lányát és a közös életünkről álmodoztam?

Létezhet az, hogy még leszek valaha is ilyen szerelmes?