Tudom, elbasztuk.

Mindketten elbasztuk. Neki akkor kellett volna gondolkodnia, mikor regisztrált egy társkereső honlapra, nekem pedig akkor, amikor azt írta, hogy voltaképpen ő nem keres most senkit. Siratja a nagy nyári szerelmét. Akkor kellett volna venni a kalapunkat és viszlát.

De egyikünk sem gondolkodott, egyszerűen csak mentünk bele töketlenül a beszélgetésnek hazudott ismerkedésbe, én pedig azon kaptam magam, hogy már megint rá gondolok munkahelyem végtelen folyosóin. "Baszki, már megint hülye vagy!"- mondogattam magamnak, de a végtelen fórumok, konferenciák és találkozók nem kötöttek le.

Igen, inkább kicsit meghülyült voltam, mint szerelmes. Néztek is rám az irodában, hogy olyan vagyok, mint egy idióta. Énekelek, idétlenebbnél idétlenebb szópoénokat gyártok, és Torgyán József hangján paródiákat adok elő, miközben a többiek a parlamenti adást nézik...

És persze jött a tasli, hogy sajnálja... Szerelem-függő lennék, hogy úgy tetszik valaki, hogy csak képeket láttam róla és beszélgettem vele virtuálisan? Vagy pusztán csak kurva magányos? 

Andinak volt igaza: a magány rossz tanácsadó. S ha csak rossz tanácsadó lenne! Egyenesen meghamisítja a valóságot!

Ami vigasztal, hogy már másként reagáltam le ezt a visszautasítást, mint eddig. Nem hibáztatom magam, nem érzem magam áldozatnak, valahogy megyek tovább.

És bár voltaképpen századszorra is az csapódott le ebből a már százszor megismétlődött helyzetből, hogy valami még mindig/már megint hiányzik belőlem, a helyzetből. De valahogy az egész tény nem olyan fájó és éles, mint régen volt. Talán mégiscsak ért valamit az a kurva sok pszichodráma?  

Kicsit bennem van még, hogy lesz-e valaha is társam, és dübörögött bennem a kérdés, hogy mi a fasz hiányzik még belőlem, hogy összejöjjön egy életképes párkapcsolat? De ezek a kérdések valahogy teljesen erőtlenné váltak bennem, miután valóban a válaszokat kerestem és nem sajnáltattam magam.

Magam is furcsállom, hogy csend honol bennem. (S még meglátom, hogy akarok-e érte küzdeni. Azt hiszem, fogok:))

Volt egy alkalmi szexem. Belemelegedtünk, aztán abbahagytam. Abbahagyattam. Kurvára semmi kedvem sem volt hozzá. Végig csak rá tudtam gondolni, totál hülye vagyok. Vagy csak öregszem, nem tudom. Vén érzelgős hülye lettem. Tiszta röhej.

Lejöttünk a félbehagyott szex után a galériáról és azt hiszem, még soha sem volt olyan tiszták előttem a vágyaim. Teljesen világosan az volt bennem, hogy az egész alkalmizás voltaképpen csak pótcselekvés. Hogy nekem ez nem kell. Hogy felesleges. Időpazarlás. 

Inkább rendbe kellene szedni a lakást, írni, dolgozni, várni mikor jön fel Skype-ra, színházi előadásokat nézni, hogy hova vihetném el (hogy a legjobbat kapja). Magyarul: várni rá.

Fel fogom hívni holnap. És el fogom neki azt mondani, hogy szerintem faszság, amit csinálunk. Találkozzunk és ismerjük meg jobban egymást.

Miért is ne? Hiszen én egy okos, intelligens, előzékeny, viselkedni tudó, kulturált, művelt, kommunikatív, logikusan gondolkodó, érett, megbízható, bátor, empatikus, vidám, jólelkű, bőkezű, olvasott, érdeklődő, elfogadó, megértő, biztonságot, békét, harmóniát és közelséget biztosítani képes, érzéseit kimutató, szenvedélyes, érzéki és érzelmes, kihívásokra válaszolni képes, büszke, megnyerő, bájos, vicces, elbűvölő, ölelni képes, szeretetet adni tudó, érzéseit maximálisan kifejezni képes, áramló, alázatos, tanuló és figyelő, jó elemző, rendszerben gondolkodó, felelős, tüzes, határozott, megújulni képes, reményt adó, optimista fickó vagyok.

Vagyis, egy belevaló, bátor, komolyan vehető férfi.

Nagy hülye lenne, ha kihagyná...S ha nem ő, akkor a világ mintegy 350 millió melegéből valaki. 

UPDATE: Nagyot röhögött és megígérte, hogy találkozunk. Azóta sem találkoztunk. Így marad a világ 350 millió melege.