„Csodát mi sem tudunk csinálni!”- Interjú Steigler Sándorral, az LMBT fesztivált szervező Szivárvány Misszió Alapítvány kuratóriumának elnökével

A tavalyi és a tavalyelőtti felvonulásokhoz képest talán békésebb volt az idei felvonulás, és úgy tűnik, egyre több meleg érzi magának a meleg fesztivált. Az idei fesztivál tanulságairól és a következő lépésekről beszélgettünk.

NA VÉGRE (NV): Az első kérdés talán evidens: milyennek értékeled az idei fesztivált?

Steigler Sándor (SS): Egyszóval azt is válaszolhatnám, hogy sikeres volt a fesztivál idén is. A kulturális fesztivál, amelynek egy nagy része az LMBT- filmfesztivál volt, pótszékes teltházakkal zajlott. A Művész Mozinak évek óta ez a leglátogatottabb rendezvénye, ha nem számítjuk a Moziünnepet, amikor féláron lehet jegyet venni. Az Rainbow Party is a Corvin Tetőn telt házzal került megrendezésre, a felvonulás pedig a rendőrség segítségével békésen haladt, akik mindent megtettek, hogy a gyülekezőtől a végállomásig megérkezzünk és a buli helyszíneket is biztosították. A workshopok is sikeresek voltak, a gyereknevelésről, gyerekvállalásról szóló workshopra több, mint ötvenen jöttek el, ami szintén rekord! Az egyetlen szomorúságom, hogy a szélsőjobb ismét fenyegetett és pár embert sikerült megverniük. Sajnos meg kell említenem, hogy a meleg vállalkozók közül nagyon kevesen támogatták a fesztivált. Amikor bulinak helyszínt kerestünk, egyszerűen „elhajtottak” minket, nem foglalkoztak velünk. A fesztivál után pedig azon voltak felháborodva, hogy miért nem egy meleg helyre vittük a Rainbow Party-t. A Corvin tető 1800 férőhelyét mind kihasználtuk, annyian voltunk. Minden más meleg szórakozóhely kicsi lett volna. Melegek, heterók együtt tudtunk ünnepelni és bulizni. És ez nagyon jó jel.

NV: Sok kommentár kiemelte, és nekem is az volt az érzésem, hogy kevés meleg érezte ezt igazi ünnepének.

SS: Akik eljöttek, azok támogatták, de tudomásul kell vennünk: sajnos a felvonulás nem mindenki számára vállalható még. Sok a félelem. Én továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy ott kell lennünk és fel kell vonulnunk. És ma már egy kicsit a  meleg méltóság menet többről is szól: a magyar társadalom sokszínűsége mellett kell kiállnunk. Minden ember úgy szeretné élni az életét, ahogy akarja. Ehhez azonban jogok kellenek.

NV: Emlékszem, mikor tavaly beszélgettünk a megválasztásod után, akkor arról is volt szó, hogy a fesztivált megpróbáljátok még inkább a magyar meleg közösség fesztiváljává alakítani. Milyen lépéseket terveztetek és mi valósult meg ebből?

SS: Igen, valóban ez volt a célunk, de sajnos lépéseinket mérsékelt siker koronázta csak. Abból indultunk ki, hogy a fesztivál a magyar LMBT- közösség fesztiválja, és nem egy szűk társaságé, még ha a szervezés miatt csapatban is kell dolgoznunk. Elsőként létrehoztunk egy e-mail címet, ez a NA VÉGRE oldalain is olvasható volt, ahova ötleteket, témákat, szlogeneket vártunk a fesztivállal kapcsolatban. Nem sok ilyen ötlet érkezett. Beszélgetést kezdeményeztünk a meleg vállalkozók és meleg szórakozóhelyek tulajdonosaival, de sajnos ott is csak az ötlet szintjén fogalmazódtak meg vágyak, a megvalósításban már nem álltak mögénk. Felvetődött például egy Pride –kártya ötlete, amivel a fesztivál idejénolcsóbban lehetett volna inni, enni a meleg szórakozóhelyeken, de sajnos ez is csak az ötletek-szintjén maradt. A Szivárvány Misszió Alapítvány szinte teljes kuratóriuma lecserélődött, és szervező barátaim számára ez volt az első Pride. Most vagyunk mi is a kiértékelés szakaszában, de egy biztos: az utat, amelyet elkezdtünk folytatni szeretnénk. Még interaktívabbá tenni a fesztivált, hogy a mottót, a témát is együtt találjuk ki. A meleg vállalkozókkal és tulajdonosokkal is tovább szeretnénk folytatni a beszélgetést és ösztönözni őket is az eredményesebb együttműködésre. Itt szeretném megjegyezni, hogy idén nem voltak transzvesztiták a menetben. Pedig nekik is ott lenne a helyük.

NV: Mindez szépen hangzik, de nekem úgy tűnik, mintha kicsit előreszaladtál volna. Szerintem ma még nem az a kérdés, hogy milyen legyen a fesztivál, hanem vissza kellene egy kicsit lépnünk, hiszen a ma magyar LMBT- közössége leragadt volna annál a kérdésnél, hogy kell-e egyáltalán felvonulás…

SS: 2007, 2008, 2009 évek felvonulásai számomra azt üzenték, hogy a magyar társadalom még nem olyan toleráns velünk szemben, mint hittük. Ennek ellenére én azon az állásponton vagyok, hogy fel kell vonulni, meg kell tartani a felvonulást. Ha nem rendeznénk meg, akkor az egy nagyon komoly visszalépés lenne közösségi szempontból, és nem látom azt a helyzetet, ami majd az utánunk következő nemzedéket arra sarkallaná, hogy felvonuljanak. A felvonulás mindig egy előrevivő esemény, amely kötelez és amely médiafelületet biztosít annak, hogy minden ember úgy éljen ebben az országban,  ahogy neki tetszik. Az, hogy Budapesten 2009-ben kordonok közt kell felvonulnunk, az nem az LMBT- közösségről, hanem a magyar társadalom állapotáról állít ki szegénységi bizonyítványt. Nem a melegek miatt kellenek a kordonok. Ameddig csak homofób rigmusokat skandálnak, transzparenseket mutogatnak és amíg nem zavarják a menetet, és nem akarnak megverni senkit, addig nem kell kordon.

NV: Amikor a felvonulásról van szó, sokszor előjön a transzvesztitákkal szembeni kirekesztés még meleg oldalról is. Számomra ezek a hangok egy kicsit a meleg kultúra nem-tudásáról is szólnak…

SS: Ebben igazad van, bár én máshonnan közelíteném meg a kérdést. Sokszor hallottam azt a kijelentést, hogy a homoszexualitás valójában csak és kizárólag a szexről szól, és „meleg életmódról” beszéltek. Pedig nekünk nincs meleg életmódunk, hanem életünk van! Ugyanolyan értékes, mint bárki másé. Sok melegnél látom azt, hogy megállnak az életmódnál. Nekik az elég. Elég, hogy legyenek meleg bárok, meleg éttermek, szórakozóhelyek. De van egy ugyancsak ilyen fontos réteg, akik ennél többet szeretnének. És nekem a gyermekvállalásról szóló workshop sikere erről beszélt. Hogy igenis van egy réteg az LMBT- közösségen belül, akik mernek nagyot álmodni, hogy egy klasszikust idézzek. Ennek egy része meg is valósult a nyáron. De új célokat is ki kell tűznünk, amibe aztán az LMBT- közösség bele tud majd nőni.

NV: Sajnos amiről beszélsz, csak egy kisebbség kisebbsége. Hogyan lehetne szerinted erősíteni a magyar LMBT- közösséget, hogy merjen felnőni ezekhez a célokhoz?

SS: A Háttér Társaságnak volt egy nagyon jó kezdeményezése, ahol arra hívták fel a figyelmet, hogy a melegséget nem csak a bárokban lehet és kell megélni. Amikor a beszélgetésben résztvevők saját kirekesztettségükről kezdtek el beszélni, akkor döbbentek rá, hogy dolgunk van még itt. Kérdésedre válaszul annyit tudok mondani, hogy ilyen és ehhez hasonló identitáserősítő beszélgetésekre ma is szükség lenne. De azt hiszem, amíg Magyarországon nem ismerjük fel újra a szolidaritás, a közösségért való áldozathozatal, az önkéntes, közösségi szolgálat fontosságát, addig marad minden így. Csodát mi sem tudunk csinálni.

NV: Úgy tűnik, 2010 tavaszától és őszétől új politikai felállás lesz, elég csak a Jobbik esélyeire gondolnunk. Hogyan készültök fel erre a változásra?

SS: A törvényeknek kell megvédeni minket. Nagy változásra nem kell felkészülnünk, hiszen a mostani politikai helyzetben sem foglalkoznak velünk. Március óta szeretnénk találkozni az esélyegyenlőséggel foglalkozó szakállamtitkárral. Hasztalanul. Eddig sem nagyon nyertünk, eddig sem jöttek pénzek. Az idei fesztivált is, majdnem teljes egészében a holland és a brit nagykövetségek pályázataiból finanszíroztuk. Ezért kell a jövőben jobban összetartanunk, gondolok itt a meleg vállalkozókra, tulajdonosokra. És persze az önkéntesekre. Akik nélkül idén sem jöhetett volna létre semmi.

Info box:

Ahogy az a riportban is elhangzott, a fesztivált szervező Szivárvány Misszió Alapítvány az értékelést végzi. Október vége felé lesz nyilvános a fesztivál pénzügyi és más egyenlege, amelyet a fesztivál honlapján a www.budapestpride.hu oldalon hoznak nyilvánosságra.