Robiról szeretnék írni egy posztot, aki két farsangon is tükörtojás volt pirított szalonnával. Meg is nyerte mind a két farsangot.

Robi 10 éves, és szerintem minden kertelés nélkül kijelenthetjük, hogy egy zseni. Tehát angolra tanítom. Ezért zseni. Vagy zseni és ezért tanítom angolra. Nézőpont kérdése...:)

Szóval, Robi, elvált szülők gyermeke egy tök normális 10 éves gyerek. Az első pillanattól kezdve elfogadott, bácsiz. Ha nem sikerül megcsinálni a házi feladatát, mert nem volt a boltban olyan papírka, amire rá tudná írni a megtanulandó angol szavakat, akkor dühöng, teljesen összeomlik. Azt mondja az anyjának, hogy nem akarja a becsületét eljátszani előttem.

Robi felnéz rám. Ha azt mondom, hogy írjon szebben, akkor szebben ír. Ha szerintem ki kellene radírozni azt a szót és újra írni, akkor kiradírozza és újraírja.

Robi minden alkalommal rettenetesen vár, más előző nap teljesen odavan, hogy másnap végre tanulhatja az angolt velem.

Rettenetesen hajt, elképesztő memóriája van, szorgalmikat csinál, és büszkén hord egy "God bless America"-feliratú jelvényt, amit éppen tegnap talált meg valahol. Kész vagyok!

Emlékszem, hogy mikor az anyja felhívott, hogy kellene angolul tanítani a gyereket, jelentős mennyiségű testfolyadék fagyott meg bennem. Nem sok esélyt adtam az egésznek. 10 éves gyereket írni, meg olvasni kell megtanítani, nem angolra! Hát egy frászt...Legalábbis Robival más a helyzet. Mindig is érthetetlennek, unalmasnak és gyerekesnek tűntek a kisgyerekek...

Robi szívja magába az angolt. Érti. Szereti.

Robitól kaptam ma egy karácsonyi ajándékot.

Talált egy régi noteszt kitépett lapokkal. Becsomagolta, és nekem adta. A csomagolóanyagot technokollal ragasztotta össze. Még az anyja sem tudott róla. Azt írta rá "Happi Christmas and Happi new year!"

Teljesen elérzékenyültem belül, de hát egy tanár bácsi nem hatódik meg mindenki előtt. Csak otthon.

Istenem, mit tettem én? Csak érdeklődtem az imádott dinoszauruszai iránt, elismertem, megdicsértem, megdícsértem az anyja előtt is és egy csomó házit is adtam neki mindig...ahogy kérte...

Vagy tényleg csak ennyi az egész? Valahogy olyan őszinte ez a rajongás és ez a tisztelet irántam...Nincs benne tényleg semmi manír...

Semelyik szerelmem sem bízott meg bennem igazán. Robi valahogy mintha arra tanítana, hogy mindennek ellenére én bízzak meg valakiben...Hogy ne feleljek a bizalmatlanságra bizalmatlansággal. Hogy merjem bedobni a kezdőtétet, merjem ne csak azt látni a másikban, a másikból, ami most van, hanem merjem meglátni a jövőbeli szárnyait is, hogy milyen lehetne mellettem, ha csak egy pici esélyt kaphatna...És ebben nincs semmi  a "Gyere, én majd megmentlek!" című játszma szánalmas számításából...

Hogy merjem végre bedobni a kezdőtétet...

Zsoltnak ultimátumot adtam hétfőn. Hogy ha vasárnapig nem találkozunk, akkor felejtsen el. Elegem van a munkamániás, "a levelezzünk, hátha megunod", halogatós, kibújós emberekből, akik vádolni, visszakozni remekül tudnak. Megvádolni avval, hogy én beleképzelek mindent abba a képbe, amit elküldött. Közben pedig éppen ők menekülnek a valóságtól. Mert találkozni nem akarnak. Valójában csalódni nem akarnak...

"Kimerült az elemem, ha nincs kitartása az úrnak, nincs jövö.
Nem kifogásnak mondom és nem kibúvásnak, de most nem szeretem magam...kifacsart vagyok és fáradt..és ez nem mára értendő. Igy nem találkozom senkivel...

Csak gyűjtöm az energiát itt, attól aki osztja, aki osztani akarja. Sajnálnám, ha te nem ez lennél, de taláka nem lesz ezen a héten."

Bedobtam a kezdőtétet.

"Kedves Zsolt,

köszönöm a válaszod és külön köszönöm az őszinteséged, nekem ez sokat jelent. És érzem benned a felém irányuló bizalmadat is, amit külön köszönök és szeretnék még inkább rászolgálni.

Természetesen nem gond, ha nem találkozunk a hétvégén, határidő sincs, emiatt ne félj. Nem fogsz elveszíteni, csak ha mindenáron el akarsz küldeni. Akkor elmegyek. Addig viszont nem szándékozom.

Tudom, hogy milyen nehéz lehet, én is voltam így és én is még mindig sokszor vagyok így. A lelkész és a terapeuta szerepei, maszkjai nem engedik, hogy az arcomnak ezt a részét felfedjem, megmutassam, de ott van.
Sokszor én sem szeretem magam, én is kifacsart vagyok ..és fáradt...És nem sok kedvem van semmilyen találkozóhoz, randinak kinéző valamihez...Egyszerűen csak szeretnék önmagam lenni újra.
Bezárulni, hogy kinyilhassak.
Aludni, hogy szárnyalhassak.
Álmodni, hogy alkothassak.
Megélni a sötétséget, hogy láthassam a felkelő napot.
Meghalni magamnak, hogy eggyé válhassak a Másikkal.

...

És találtam még neked három dalt, amelyet szeretettel küldök neked erőgyűjtéshez...

https://www.youtube.com/watch?v=33SE_AWZjM0