Megkinált vízzel, bár borzalmasan szomjas voltam, nem fogadtam el. Féltem, hogy mérgezett. Nem volt az.

Határozott volt és tudta mit akar. A szeme, ami már a bárban is feltűnt, izzott a szenvedélytől. Mélyen belefúródott az enyémbe. Mohón nyúlt hozzám, és mégis végtelenül gyengéden...Gyönyörködött a testemben...Ajkai olyanok voltak, mint a mozdulatai...

Végtelenül kemények, férfiasak, szigorú határok közé szorítottak.

Csak kicsit tántorodott meg, de a maga által kijelölt határokat nem lépte át. Minden mozdulatára reagáltam... Tudtam belül, hogy mire vágyik. És megadtam neki.

Örömet akartam neki szerezni minden erőmmel. Átfontam a nyelvemmel, és fáradhatatlanul öleltem. A fejemet simogatta. Majd halkan nyögött...

Odafeküdt mellém, és csak csókolt..."Menj csak el, ez most csak rólad szól..."Gyönyörködve nézte a testem, és a szégyenérzetem teljesen eltűnt. Simogatott, csókolt...A testem pedig egyre hevesebb lett, a szívem kalapált, izmaim egyre jobban összerándultak...A szemébe akartam nézni, és ott elmúlni, azt akartam, hogy lássa,  belebújni a testébe, tapintani a selymes bőrét, belefúrni az arcom a gyönyörű vállaiba...És elfelejteni mindent...Mindent...Minden magányt, minden feszültséget, minden rossz érzést, minden nyafogást, minden türelmetlenségem...Kiadni mindent...

Fáradtan hullottam a mellére...

Türelmes volt...És mellettem volt...

Mikor felvette az otthoni mackóját, a félelmeimen már csak röhögni tudtam magamban...Ez a srác egy kistigris. Amolyan nyulam-bulam...S hogy féltem egy idegen férfi lakásán...S addigra olyan ismerős lett minden.

Helyet adott maga mellett...Átkaroltam...Aztán megfordultam. Látni akartam. Látni, ahogy játszik az arcával, a szemeivel...

Mosolyogva nyelt el az éjszaka hazafelé.