Nem tudom, ki hogy van vele, de én imádom az évfordulókat.

Tegnap is volt egy, ma is van egy. Ma egy barátság évfordulója van.

Ma egy éve, hogy megismerkedtem egy csodás férfival, CSP-vel, aki persze váltig állítja, hogy sokat kapott tőlem, és akitől én is sokat kaptam. 

Hazaérkezés külföldről lelkileg és testileg is csapzottan, majd rá pár napra indulás egy unalmas Isten háta mögötti kis városkába a gatyarohasztó melegben egy még unalmasabbnak hitt hetero esküvőre... Elengedtem magam, megengedtem magamnak, hogy eljátszam a Nagytiszteletű Urat, aki kurva kompetens, aki kurvára ott van és aki kurvára örül. Bevarrt szívvel ülni végülis kényelmes és egyszerre végtelenül magányos szórakozás.

És jött CSP, aki villámként csapott bele ebbe tökéletesen unalmasnak tervezett dögunalomba, és maga volt az érzékek hurrikánja, a vágyak forgószele, a pusztítás és az újjászületés mágikus forgataga.

Ráköszöntem. Ő pedig ugyanavval a remegéssel a hangjában válaszolt, amikor nagy a tét, de azt hisszük az igazság egyszerűen vállalhatatlan.

És fogalma sem volt, hogy avval a hellóval hónapokra, s talán évekre megváltozik minden.

"Mi nekünk ismernünk kellene egymást valahonnan?"- jött oda hozzám. "Csak azért kérdezem, mert olyan szépen mosolyogtál rám, mikor köszöntél..." Mikor ezt mondta nekem később az unalmas formaságok és a nem különösebben érdekes és finom vacsora után a sötét kert szélén azt éreztem, hogy az igazság valahogy elérhetetlen messzeségbe került.

De akkor már rég késő volt. Addigra már réges-rég a karjaiban akartam lenni, a csókjait akartam a nyakamon érezni, szorosan hozzá bújni, összekulcsolni a kezem a kezével, érezni kézfejének a puhaságát, hallani, ahogy beszél, ahogy a "zs" hangot morzsolgatja a szájával és csak boldognak lenni.  

Nem foglalkoztam a Vágy nevű új lakómmal, aki az életembe költözött, pedig igencsak kellett volna. Egyre nagyobb lett, egyre erősebb és befolyásosabb. Először csak vakká tett, később majnem-őrültté. 

Őt akartam. Mindenestül. Sőt odáig jutottam, hogy kimondtam, hogy hagyja ott a kislányát, sőt még reménykedtem is abban, hogy egyszer majd meg is teszi...

Kalimpáltam a kezeimmel segítségért, próbáltam belegyömöszölni ezt az egészet az "egyszer megtörtént, és akkor mi van?" dobozába, csinálni újabb dobozokat, kifejezetten ennek az egésznek, de nem ment az sem. 

Csakis a szünet, minden kapcsolat megszakítása, a teljes elvonás volt a helyes út...

Ugyanis megoldás nincs. Kényszeredetten feloldottuk ezt a görög, férfias barátság fogalmával. Szerelem nélküli megszelidített vágy van. Görög barátság, ritka egyesülésekkel. Akkor biztos kézzel uralja a testem.

Az igazság azonban felvállalhatatlan és kivitelezhetetlen.

Ahogy apám életében is ez történt. Húsz évvel ezelőtt apai nagymamám egy képet mutatott nekem Angéláról. Amennyire emlékszem, gyönyörű nő volt. Apám teljesen belé volt bolondulva még az egyetemen Talán el is jegyezte, de ezt nem tudom biztosan, soha nem beszéltünk róla. Leukémiás lett és meghalt.

Egyszer kiskoromban Apu elvitt egy kis faluba Angéla sírjához. Nagyon kicsi voltam, csak foltokra emlékszem. Egy domboldalon volt a sírja. Virágot tettünk rá, majd a falusi kocsmában kaptam egy üdítőt és pár huszast, hogy játszhassak egy videójátékkal. Hazafelé megkért, hogy ne beszéljek erről anyunak, mert fájna neki. Nem beszéltem neki erről. Azonban az az út megmaradt bennem, még ha csak foltokban is.

Aztán megismerte anyámat, akit azt hiszem szeret. Összecsiszolódtak.

CSP a múzsám kis, üres és magányos életemben. Sőt, ő a músza csókja is. Kiírtam új pályázatot erre a szerepre, de senki érdemleges nem jelentkezett. Eddig még.

Azt hiszem, az ember élete a titkok mélységes mély kútja. Eltervezzük, hogy milyen is lesz a happy end, de valahogy sosem úgy sikerül. Közbeszól az élet, a maga csodáival, CSP-ivel, és valami egészen másként történik.

A titok talán az, hogy az egész életünk egy nagy Happy End. Tele olyan emberekkel, akiknek egy és örök helyük és szerepük van az életünkben. Amit csak ők tudnak betölteni, eljátszani és senki más.

CSP kitörölhetetlenül része lett az életemnek. Mindattól függetlenül, hogy merre sodor az élet minket, kinek fogok örök hűséget fogadni, együtt élni, lobogó lánggal szeretni, vagy hogy alakul az ő házassága a lányának az élete...

Most, hogy elfújom CSP-vel való közös tortánk egyetlenegy gyertyáját, és titkon kívánok valamit kettőnknek azt hiszem, hogy boldog vagyok. Nagyon boldog.