Szürcsölgetem azt a dobozos öszibaracklevet, amit búcsúzáskor adott...
Már nem szerelem. Inkább csak vágy, szenvedély, fülledtség, mohóság. Barátság. Férfiak közt.
Úgy beszéltük meg, hogy a Ferenciek terén vesz fel kocsival a tréning ebédszünetében, és aztán az összekuporgatott időnket egymás ölében engedjük el.
Persze nem volt ott, és én is késtem. Ötször hívtam, mire felvette. A Bécsi utcában volt, amiről fogalmam sem volt, hogy hol van. Sikerült bekanyarodnia a Blaha parkolójába, ott vett fel...az idő meg csak kegyetlenül fogyott...
Ennyi maradt nekünk, azóta a bizonyos augusztus óta. Azóta a mámoros, szenvedélyes egymásra találás óta. Alig fél óra.
Hazafelé megfogta a kezem. Erős ujjai voltak, mégis lágy volt az érintése. Belékapaszkodtam. Hátha nem repül olyan gyorsan az idő. Hátha meg tudjuk állítani egy kicsit. Jólesett az érintése, és ahogy morzsolgatta az ujjaim...
Ahogy közeledtünk a lakásomhoz, egyre jobban dübörgött bennem a vágy...Ránéztem, kedvesen rám mosolygott...Nem élet-halál kérdése az egész. Megnyugodtam.
Alig találtam bele a kulcslyukba, miután bezártam belülről az ajtót.
Letéptük egymásról a ruhát az ágyamon, szorosan szorítottuk egymás fejét a másik ajkához, hogy ne legyen egyetlen olyan millimétere se a nyelvünknek, amely nem öleli egymást. Szorosan tartott a kezével.
Vigyáztam a nyakára, hogy ne hagyjanak a csókjaim és nyelvem kalandozásai nyomot rajta.
Bejártuk egymás testét. Belaktuk. Ellentmondás nem tűrően irányított. Mosolyogtam és hagytam. S közben egyre hevesebben hagytuk el magunkat és lettünk önfeledtek.
A mellemre feküdt. Alig beszéltünk. Az enyém volt és én az övé.
Hálásak voltunk és boldogok. Győztesek. Akik legyőzték a szombati forgalmat, legyőzték az időt, a terek szűkösségét, a lehetetlenséget. A távolságot, mint üveggolyót birtokoltuk.
Ott feküdt izzadt háttal a karjaimban.
S az idő már nem volt fenyegető, csak önmagához következetes. Pergett és visszavonhatatlanul elfogyott.
A 173-as busz utasai közül páran látták, ahogy mindkettőnk keze a sebváltón pihen. Bátrak voltunk, különösebb tét nélkül.
Kiszálltam a kocsiból a Jégbüfé előtt. De belül sokáig búcsúzkodtam.
