CsP-ről akartam írni valami szépet. Mert szereti olvasni.

Hogy milyen szép volt a múlt, s hogy mennyire elmúlt minden. Hogy kihűlt az ágyunk. Hogy már csak a tusfürdő illata maradt meg nekem és neki, amivel egymást szappanoztuk be...Hogy milyen régen nem láttam.

S hogy mennyi mondatom maradt meg benne. Talán a legtöbb, mint valakiben is valaha. Hogy valamikor, valaha tényleg szerelmes voltam belé. S mindent eldobtam volna érte. Vállaltam volna érte azt a kulináris botrányt, amit okozott volna a mi szerelmünk, ha kiderül. Rajtunk csámcsogott volna fél Európa, tuti.

A lelkész úr elcsábította a nős, kisgyermekes apukát, és egy önismereti nap végén a vendégszobában éjszakába nyúló csókcsatában megszabadította őt minden kínzó és égető vágyától...Néha érzem még az ujjainak a nyomát a derekamon, ahogy megragadta és nem engedte el, míg el nem élvezett...S hallom a reggeli nevetését, ahogy birkóztunk, ahogy végigcsiklandozott...És a nyelvének a simaságát, ahogy csókolt. A megváltó szex minden lihegését, szorítását, kapaszkodását.

Belezuhantunk a teljes és kilátástalan jövőtlenségbe. Az elkapott pillantások és a szorosan összeérintett térdek világába. A suttogó, érzéki szavak és a szétrebbenő mozdulatok kavalkádjába. A távolság kínjába.

Az idő kíméletlen emlék-koptatásainak ijedtségébe, ahogy láttam és éreztem, hogyan mállik szét minden a szívemben, ami egykor olyan fontos volt számomra. Akiért és amiért mindent odaadtam volna.

S maradt a meztelen igazság. A színek nélküli, vágyak nélküli valóság. Hogy nem szeretett akkor. Legalábbis nem úgy.

Hogy jó volt minden, de csak egy darabig jutottam igazán. Hogy oda legbelülre, oda nem. Oda nem tudtam...

S ma már nem is vágyom oda. Ma már könnyű szívvel ejtem ki a nevét, ma már nem mélázok a sorain. Ma már nem magyarázkodunk. Ma már nem várom úgy. Ma már nem akarom odatenni, ahova nem való. Nem számolgatom az időt. Nem tervezek riadtan. Könnyedén beszélgetünk.

Flörtölök másokkal. Nem szidom az eget. Nem érzem magam áldozatnak. Semmim sincs, amiről úgy érezném, hogy ellophatná, hogy meg kellene védenem, őriznem.

Elengedtem.

Visszajött. Máshogy. Másként.

Visszamentem. Máshogy. Másként.

Várom a vonatom. De már nem keletről. Hanem nyugatról.