„A melegség nekem nyugalmat adott”- interjú Nádasdy Ádámmal

Az idei LMBT fesztivált Nádasdy Ádám író, költő, műfordító, az ELTE egyik tanára nyitotta meg. Bár régóta lehetett róla tudni, hogy meleg, mégis úgy tűnhetett sokak számára, hogy most beszélt melegségéről először nyilvánosan. A fesztivál után beszélgettünk vele.

NA VÉGRE (NV): Aki egy kicsit is figyelemmel forgolódott a közéletben, annak elég egyértelmű volt, hogy meleg vagy. Miért pont most vállaltad magad?

Nádasdy Ádám (NÁ): Mert most kértek fel rá. Eddig sem csináltam belőle nagy titkot. Az Élet és Irodalom című lapban is volt velem egy interjú, akkor is beszéltem a melegségemről. Versesköteteimben is többször előjön, a rádióban is meséltem erről. Talán azért tűnik úgy, hogy először beszélek magamról, mert nem vagyok „celeb”, nem vagyok a média homlokterében. Most kellett „hivatalból” odaállnom. És odaálltam.

NV: Változott valami azóta körülötted, hogy kiálltál?

NÁ: Nem, nem néznek rám másként. Tényleg mindenki tudta rólam. Sőt, volt, aki megköszönte vagy meg is dicsért.

NV: Az egyetemen tudják rólad, hogy meleg vagy?

NÁ: Igen.

NV: Hogy viszonyulnak hozzád?

NÁ: Ott ez nem téma. Mondhatnám úgy is, hogy egy jól nevelt, polgári légkör uralkodik. Biztos vagyok benne, hogy nem mindenkinek tetszik, hogy én meleg vagyok, de ez nem téma.

NV: A saját és más melegek életét ismerve, nekem szerencsésnek tűnsz. Akkor miért nem voltál vagy éppen vagy a melegjogi harc „sűrűjében”?

NÁ: Az előző párom nagyon visszahúzódó típus volt, nagyon elzárkózott minden ilyesmitől, én pedig alkalmazkodtam hozzá. A mostani párom, már sokkal természetesebben éli meg a melegségét, így végül is benne lehetnék- ahogy fogalmaztál- a „sűrűjében”, de azt hiszem, én nem vagyok az a mozgalmár típus. Ha muszáj, megszólalok. Édesanyám egy igazi polgárasszony volt. Ő mondta, hogy „nagyon örülök a sikereidnek, és hogy szemet hunynak a magánéleted felett…” Azt hiszem, egy csomó helyen nem érdekli az embereket a magánéletem. Talán, ha gyerekeket tanítanék, talán elgondolkodnék azon, hogy ott-e a helyem, de felnőttekkel vagyok körülvéve…

NV: Nehezen fogadtad el a melegséged?

NÁ: Igen. Sokáig féltem, küszködtem, próbáltam elmenekülni előle. Meg is nősültem, két lányom van. A melegségem először sok gondolkodnivalót adott. Foglalkozni kellett vele. Sok tépelődtem, hogy miért kell nekem ez az egész, meg evvel az egésszel foglalkozni. Méltatlannak éreztem az egész témát ahhoz, hogy ennyit gondolkodjam rajta, meg, hogy másnak miért nem kell evvel foglalkoznia. Csak nekem. Mindent megpróbáltam, hogy elkerüljem, de belecsöppentem.

NV: Mi volt a legnehezebb melegséged elfogadásában?

NÁ: Jófiú akartam lenni. „Normális” életet akartam élni, „normális” akartam lenni. Nem akartam színes életet élni. És nekem úgy tűnt az elején, hogy a meleg élet ezt jelenti. Így hát az akkori meleg élet nem is vonzott. Igazából mind a mai napig a meleg kultúra színes forgatagában, a boák, a tüllök világában nem is igazán találom a helyem.

NV: Milyennek láttad még az akkori meleg közösséget?

NÁ: Én 1978-1980 tájékán kezdtem figyelni a meleg közösséget, mint már meleg. Ivánnal diszkréten éltünk, keveset exponáltuk magunkat. Amit láttam belőle az nagyon kicsi volt, nagyon fülledtnek éreztem, ahol mindig minden hír pillanatok alatt végig futott…

NV: Milyennek látod most? Sokan azt mondják, nincs is LMBT-közösség már.

NÁ: Nagyobbnak, felszabadultabbnak, érdekesnek, sokrétűnek. Tetszik, hogy sokkal több meleg él stabil párkapcsolatban. Előbújtak, élik az életüket, dolgoznak. Különösen jó látni, hogy egyre több leszbikus pár is vállalják magukat. Szerintem nagyon jó irányba fejlődött e téren a világ. Rengeteg meleg film készül, sorozatok, ahol nem ellenszenvesek a melegek. Egyszerűen beszélni lehet róla, és ma egyre inkább emberi vonásként kezelik a melegséget. Elég csak a Sziget fesztiválra gondolnunk. A Magic Mirror sátor, a meleg sátor az egyik legszebb és a legnépszerűbb sátor az egész fesztivál alatt. Az, hogy mennyire van közösség ma, nem tudom megítélni. Nekem az évenkénti fesztivál ténye is sokat mutat. Csapatként tudtak együtt dolgozni egy közös célért. Ez egy nagy dolog. Ennek örülni kell. Mikor én voltam fiatalabb, akkor mindez elképzelhetetlennek tűnt, túl volt minden emberi lehetőségen… Egy kicsit talán ezért is irigykedem azokra, akik most fiatalok.

NV: Tetszik az optimizmusod. De közben pedig sok fiatal nem mer elmenni felvonulni. Szükség van szerinted felvonulásra? És mit kellene még tenni, hogy ne kordonok között kelljen felvonulni?

NÁ: Mindenképpen szükség van a felvonulásra. Most persze kicsit színtelenül, kicsit visszafogottan kell felvonulni, de fel kell vonulni. A többség provokációja nélkül. Kicsi ingerlés persze kell, hiszen csak így teszi a média közbeszéddé a melegség témáját a társadalmunkban. Nem tudunk mit csinálni, a média így működik, és nekünk ehhez alkalmazkodnunk kell. A felvonuláson kívüli teendőkre szerintem csak a régi recept működik, és ezt nem lehet megúszni: sokkal több melegnek kellene nyilvánvalóvá tennie vonzalmát. Persze mindenkinek mérlegelnie kell, de ha nem kell tartani senkitől és semmitől, akkor mondjuk el. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Elég ha úgy viselkedünk, úgy beszélünk társunkról, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy együtt vagyunk: „Imádom Gézát, de egy lusta disznó!” Vagy amikor az új kolleganő alakját vesézik ki a kollegák, nyugodtan megjegyezhetjük: „Engem ez nem érdekel, én meleg vagyok!” Persze az én helyzetemből könnyű tanácsokat osztogatni…, de talán több bátorsággal többre is mennénk…

NV: Sok idősebb meleg mondataiból kiérzek egyfajta keserűséget is. A te mondataidban nincs keserűség.

NÁ: Azért kicsit irigy vagyok…,mert tényleg rossz volt akkor. Sosem tudhattad, hogy mikor ki figyel meg, minden lépésedet figyelhették. Nem biztos, hogy figyelték, de figyelhették. Ettől az állandó készenléttől tényleg úgy tűnt, mintha megfigyeltek volna. De keserűség nincs bennem. Megöregedtem. Ezen most mit bánkódjak? Élem és élvezem az életem. Az életkorral amúgy is jön némi bölcsesség is. Csak néha leszek dühös.

NV: Kire, mire vagy most dühös?

NÁ: A Magyar Asszonyok Szövetségére, vagy mi a nevük, ha egyáltalán léteznek. Napokig dúltam-fúltam, hogyan mondhatnak ekkora butaságot a 21. században… (Ékes Ilona fideszes képviselő, valamint a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, a Nemzeti Pedagógus Szövetség, a Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesülete és a Nők a Nemzeti Egységért Mozgalom levelet írt Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitánynak, hogy az idei meleg méltóság menetét tiltsa be, mert veszélyt jelent a közerkölcsre, a közbiztonságra és a közrendre. Idén különösen indokoltnak tartották a tiltást, mivel az iskolaév kezdete után valószínűnek tartják, hogy a menetet felügyelet nélküli kiskorúak is látnák. Válaszul a menetben többen „Mi azért szeretünk, Ica!” feliratú transzparenset vittek.- A szerk.)

NV: Boldog embernek tartod magad?

NÁ: Igen.

NV: Honnan jön ez a boldogság? Egyfajta megelégedettséget is érzek a mondataid mögül.

NÁ: Pedig vannak könyvek, amelyek elolvasásra várnak nálam, vannak emberek, akikhez nem kerültem közel, pedig lett volna rá esély, és pár dolgot még meg is kellene írnom…És talán a vagyon…az valahogy sosem jött össze. És sokszor úgy érzem, hogy mások többre vitték, mint én. De jó ez így.

S hogy honnan jön a boldogság? Azt hiszem, a melegség nekem nyugalmat adott. Nyugalmat a sok önfaggatásból, a meneküléseimtől…

NV: … jól értem, hogy a melegségeddel való megbékülés a helyére tett mindent, mintha egy kirakós játék darabjai kerültek volna a helyükre? 

NÁ: Igen, így valahogy. És mindig párban akartam élni.

Info box:

Nádasdy Ádám 

1947-ben született Budapesten. Angol-olasz diplomát szerzett az ELTE-n. 1972 óta az ELTE Angol Tanszékén tanít. Fő  kutatási területe a hangtan. Több angol nyelvkönyv, gyakorlókönyv szerzője. Újságokba is ír ismeretterjesztő cikkeket a nyelvészetről. Emellett több verseskötete jelent meg, és számos színdarabot fordított angolból (köztük több Shakespeare-művet).