"Ha jönni látlak, elhomályosul szemem előtt minden és tűz fut végig testemen. És a hangod zenéje csaknem alélttá tesz, és éget és borzongat, mintha jégdarabbal érintenének. És remegés fut végig tagjaimon és siketítő zsongás zeng és bong fülemben, és nem tudom olyankor, hogy mitévő legyek. És könnyek gyűlnek szemembe, de mégis kacagni szeretnék örömömben, és ha beszélni próbálok, reszket a hangom, és valami görcsösen összeszorítja a torkomat, hogy nem bírok lélegezni, s a kín összefacsarja szívemet. És hogy mit érzek még, nem tudom elmondani mind, de azt tudom, hogy mikor velem vagy, az az élet, és mikor elhagysz, az a halál."
(Francis William Bain)
"Pillám alatt összetört ezer álom
s - szeretlek? nem szeretlek? - nem tudom már.
Túlságosan ragyogsz, eleven álom,
s szerelmedet elbírni nem tudom már. "
(Szabó Lőrinc)
1.
Elindultam az úton, arcomon mosollyal. Az első lépés után ért el hozzám a felismerés: ha odaérek a tornateremhez, akkor ő ott lesz.
Ő. Ott. Lesz. Akire annyit vártam, akiért minden konspirációra kész voltam, és akiért összefogott minden jólelkű boszorkány...
Ő ott lesz. Türelmetlenül hívott. És akkor elkezdtek futni a lábaim. A vérnyomásom az egekbe szökött, a gyomrom összeszorult, az adrenalin cunamiként kapott el magával, a szívem majdnem feladta...
Már csak 5 méter, már csak 4, már csak 3, és akkor talán a bokrokat úgy vágták, hogy kilátszik majd a feje...
Már várt. A mosolyával. Összevillantak a szemeink. Jövök már, jövök...
Kezében ott volt a fényképezőgép. Úgy, mint régen. A helyemen voltam. Tudtam, hogy már nem érhet baj...
2.
Egész nap vártam rá...és becsukta az ajtót. Ketten maradtunk a házban.
Olyan volt, mint mikor egy állami gondozott kisgyereket elvisznek egy családba karácsonykor. És az egész család készül rá, és a fa alatt ott van egy halom ajándék... Látni, ahogy beleborzong a gyönyörbe, mert nem tudja, hogy melyik csomagot is nyissa ki...
Csókoljam, öleljem, vagy egyszerűen csak a szemébe nézzek, tépjem le róla a ruhát, simuljak oda hozzá? Nincsenek falak, nincsen távolság. Már nincsenek...
Ott állt előttem tétován.
A távolságot, mint üveggolyót megkaptad. Óriások lettetek.
3.
Ráfeküdt az ágyra. Föléje hajoltam. Vadul akartam csókolni, magamévá tenni...Mégis gyengéd voltam. Gyengéden akart landolni az a csók...és én gyengéden is csókoltam meg. Mintha hajszálvékony porcelánból lenne, úgy vigyáztam rá. Csak ujjbegyeim érintették az arcát...
4.
Vékony szája száraz volt. Megnedvesítettem az enyémmel. Beletúrtam erős, és dús hajába. A kezeimhez simult testével...
Mellé feküdtem. A szívdobogását akartam hallani, hogy lüktet benne az élet...Vadul dübörgött. Szorosan magához ölelt. Hazaértem.
4.
Mohón lakmározott belőlem. A nyelvével végigszántotta a nyakam, a mellkasom, a hasam, a lábaim. Úgy játszadozott velem, mint aki tökéletesen birtokában van annak, hogy nyert ügye van, mégis mintha be akarta volna bizonyítani, hogy hozzám tartozik.
Játszadozott velem. Élvezte, hogy gyönyört okozhat. Hogy azt adhatja, amire vágyom. Gyönyörködött a testemben. Beleborzongott, mikor rajtam volt a sor.
Védtelenül fogadta minden csókom. Engedte, hogy elrepítsem. A teste új életre kelt. Behúnyta a szemét, hagyta, hogy kényeztessem, hogy átjárja a boldogság.
5.
Sodródtam. Sodródott. Sodródtunk. Megállíthatatlanul. Boldogan.
Férfias volt és mohó. Nem türtőztette magát.
Keményen ragadta meg a csípőmet. Határozottan tartotta, mikor belémhatolt. Mohón járta át testem zugait.
Behúnytam a szemem és próbáltam megélni minden pillanatot. akartam, minden sejtem akarta. Osztódni, egyesülni vágytam. Oldani és oldódni vágytam. Más akartam lenni. Levetni minden páncélom, magam mögött hagyni minden magányom, minden szégyenem, minden percet, mikor őrülten hiányzott.
A nevét akartam suttogni, mikor elmegyek. Mindennel elhalmozott. Ölelt, csókolt, meleget adott, magához szorított. Szeretett.
Pár napig velem volt. Pár napig minden tökéletes volt. A hivatásom, a szerelmem együtt. A teljesség. Talán sosem voltam ilyen közel Istenhez sem.
A legjobb voltam. Bátor, lelkes, magával ragadó. Boldog.
5.
Este vizet ittunk...Én vedeltem. Azt mondta, hogy én egy malacka vagyok, egy röfi. Keresztnevem első betűjét hozzátéve kaján mosollyal az arcán elnevezett Bröfinek. Azóta Bröfi vagyok.
Reggel felkeltett. Rám ugrott, és csikizni kezdett. Nevettünk. Birkóztunk. Próbáltunk nem gondolni arra, hogy mindjárt vége...
6.
Sebastiant már vagy egy éve ismerem. De csak virtuálisan. Eljött hozzám. Beugrott hazafelé. Ott ültünk egymással szemben. A Tökéletes(nek hitt) Férfi előttem ült, mosolygott, bókolt. Fakó volt és unalmas. Leráztam. Hazamentem. Otthon viszont újra nem várt senki...
