Tiborral egy borzalmasan gyenge filmet néztem meg a moziban. Hazafelé láttam a Tanár Urat, aki ismét volt-barátnőjével állt a buszmegállóban. Hónapok óta nem láttam. Odabiccentettem és felszálltam a buszra. Még haza sem értem, máris felhívott.
- Haza felé mész?- kérdezte köszönés nélkül.
-Igen.- feleltem.
- Egyedül leszel otthon?
-Igen. Talán egy-két molylepke előjön...
- Holnap korán kelsz?
- Nem.
- Felmehetnék?
-Nem.
- Lécci...
- Nem foglak megkúrni.
- Most miért vagy ilyen velem?
- Mondom, nem foglak megkúrni.
- De itt vagyok már a kapud előtt.
- Mondom, nem foglak megkúrni.
Kiabálni kezdett a telefonba. Majd könyörgőre fogta a dolgot...
- Tanár Úr, hónapok óta nem láttalak. Te pedig csak úgy felhívsz, hogy kúrjalak meg? Csak mert láttál egy buszra felszállni?
- De neked van a legnagyobb farkad. Úgy senki sem tud kúrni, ahogy te...
- Nem fogod kiénekeltetni a számból a sajtot...
- A kurva anyád, igazad lett...Itt kaparom a küszöböd, ahogy megmondtad...És igazad van abban is: elmenekültem. Mert túl nagy sokk volt nekem, hogy elvetted a szüzességem, és féltem tőled...de remegek, ha rád gondolok...annyira jó volt. Senkivel sem volt olyan jó, ahogy veled. Mindenkiben téged kerestelek...Bevallom játszadoztam veled, de kérlek bocsáss meg! Itt vagyok a kapud előtt, hadd csöngessek fel! Engedj be, kezdjük újra! És kúrjunk egy nagyot! Tudod, ahogy régen...
- Sajnálom. Elkéstél.
