A mai nap életem egyik legsűrűbb napja volt talán...
Mindjárt úgy kezdődött, hogy szerelmes lettem.
Megláttam az Astoria előtt...Farmerban volt és egy kedves ingben. Mikor megláttam egy éles érzés futott át rajtam, hogy igen, ő az...Abban a pillanatban beleszerettem. Vadul, reménytelenül, fülig.
Elindultunk a Ferenciek tere felé, aztán eszembe jutott, hogy a Kammelmayer téren lévő Gerlóczy kávézó a lehető legjobb lenne. Nem sokszor voltam ott, pénzem sem volt sok, de minden sejtem azon munkálkodott velem, hogy elbűvöljem. Büszke voltam rá...magamra...meg arra, hogy mosolyog, hogy zavarban van, hogy elpirul...És a szavak jöttek, fecsegtem,előszedtem mindent a gimiből...
Feketekagylós rizottót ettem, ő pedig rántott húst, krumplisalátával...A száját figyeltem, ahogy formálja a szavakat, ahogy a két ajka egymáson nyugszik...Belszerettem a hajába, a kecskeszakállába...A kezeit figyeltem...Hosszú, vékony ujjait, ahogy egymás mellett nyugszanak, ahogy szolgálatkészen meghajlanak, ahogy a szájával megérinti őket, mikor előredöl...
Csodálatos ember ült velem szemben, brilliáns szellemmel, és Nietzsche idézeteivel kóstolgatott, én érveltem hevesen Isten léte mellett, aztán megsemmisítően rám mosolygott, én pedig-immáron szokás szerint- megadtam magam...
Meg szerettem volna érinteni olyan sokszor, de nem ment...
A bókolásaim...szerelmet vallottam hevenyészve, dadogtam (én a "szavak embere!") össze-vissza...és azt mondta, hogy holnap is akar látni...
Elválltunk, sokáig néztem őt, a hátát, a járását...És majdnem elsírtam magam, annyira boldog voltam...Meghatott, boldog szerencsés...
Ma egy éve, hogy meghalt egyik lelki mesterem. Nem volt köztünk az a klasszikus mester-tanítvány viszony, de nagyon szerettem őt és nagyon nagyra tartottam. Hitt bennem, hogy jó lelkész leszek egyszer. Lelki mestereim egy kivételével mind meghaltak. Ő öngyilkos lett. Pont egy éve.
Úgy éreztem, hogy ma, ezen az évfordulón az Élet felé kell fordulnom. Ahogy gyertyát gyújtunk a síroknál, evvel is hitet téve, hogy az Élet mindennél erősebb...Ma ez a találkozás volt az én gyertyagyújtásom...
Nem tudom, hogy belém szeret-e Szívem Csodálatos Fejedelme, de örökre hálás leszek...Istennek, hogy megteremtette őt, hogy találkozhattam vele, ennek a mai napnak a csodáját, és Neki pedig a jelenlétet, a mosolyt, a mézédes pillantásokat...és hogy velem volt...
"Eléd dtam az életet és a halált
az áldást és az átkot:
Te azért válaszd az Életet..." (Valahol Mózes könyveiben...)
Ma az Életet választottam. És Őt. Magányos Életem Füves Kertecskéjét...
