Három hónapja érkeztem haza Iona szigetéről, ahova 15 éve vágytam.

Szerettem volna, hogy ha minden gondolatomat le tudom írni az út során, de sajnos a technika, a laptop nehézségei (lassú, szar az akkumlátora, nagy, nehéz) ebben megakadályoztak. 

De azt hiszem, mégis csak jó volt így. A nagy jegyzetelgetésbe elfelejtettem volna a legfontosabbat: élvezni mindazt, amit ez az út nyújthat nekem.

Csodálatos volt minden perce. Az egyik legvarázslatosabb az volt, hogy a lelkem mélyén be tudtam magamnak bizonyítani, hogy felnőttem, hogy képes voltam "elringatni magam", hogy hasítottam Európa földjén és sikerült elérni a célt...

Leírhatatlan volt az a pillanat, mikor kinyílt előttem a komp és én léphettem először a szigetre az utasok közül...Maga volt a csoda. Annak a mámoros érzése, mikor valami beteljesül, és örökre a tied lesz...

Varázslatos, mikor az életed csúcsán vagy. Felszabadító és egyszerűen gyönyörű.

Otthagyni mindent, ami volt és megérkezni egy másik világba a terheid, a lezáratlan kapcsolatok, a sértődések, kudarcok nélkül. És csak örülsz minden szabad mozdulatnak.

Akkor ezt írtam lelki naplómba: 

"Azt hiszem, a legfontosabb, ami történt velem ezen a szigeten, az az volt, hogy az Istent szövetségesemmé fogadtam és Ő szövetségesévé fogadott.

Ebben a szóban azt hiszem, benne van a lényeg, hogy egyenrangú felek lettünk, még ha nem is vagyunk egyenlő hatalmúak.

A szokásos lassan építkező módján végül áttörte Isten a falaimat, és most, hogy kinézek az ablakon és a mesés ionai tájat és az öblöt nézhetem, értettem csak, de leginkább érezhettem át teljesen azt a régóta rágott keresztény szólamot, hogy Isten személyes isten, aki szövetséget köt az emberrel, minden egyes emberrel.

Úgy tűnik, ezért jöttem ide. Hogy ezt megértsem. Hogy végre valahára átérezzem, hogy az Isten velem van, az oldalamon áll, egyenrangú partnerek vagyunk, hogy Vele együtt csináljunk egy jobb világot.

Nem kell többet kuncsorognom semmiért, és nem is kell Isten által elárultnak, rászedettnek éreznem magam. Nem kell magányos harcosnak lennem, aki Isten ellenében is küzd a rossz, a szétdobálás erői ellen...

Jó megélni ezt a szabadságot.

A többi meg majd jön magától.

Nem félek semmitől. Együtt vagyunk. Újra. Egy csapatban."

Nem tudom mi történt akkor, ott. Ahogy egyre távolodom időben az utazástól, annál inkább érzem, hogy megváltozott az életem.

Nem tudom még most sem, hogy miben és hogy. De érzem, hogy megváltozott. És még formálódik.

Járok.

Egy úton járok.

Egy jó úton járok.