Valószínűleg ez abból fakadhat, hogy soha sem voltam egy jó szilveszteri buliban. Az összes végtelenül erőltetett volt, nagy szerelmes összeborulásokkal, "Boldog új évet, szívem!" nyáladzásokkal, végül egészen ócska sárgarépás és zöldborsós hányásokkal.

Magát az alapötletet sem értem és a hozzá kapcsolódó felhajtást: miért kéne nekem kötelezően örülni, hülyéskedni, hogy véget ért az év? Miért kéne nekem idióta sapkákban és parókákban hülyét csinálni magamból?

Jó, ez amolyan sznob szöveg, tudom.

Másrészről nekem a december 31 sosem volt az év vége. Nekem mindig a lelkészi évad, vagyis a pünkösd utáni nyári leállás az igazi évvége.

Valahogy sosem voltam egy bulizós alkat. Erről talán már írtam egyszer, hogy talán 15 éves voltam, mikor névnapom körül megengedték anyámék, hogy a Héliosz discóba- amit a köznyelv csak KISZ-diszkónak nevezett- elmenjek. Szombaton este 6tól (!!) este 10(!!)-ig tartott. Cupi és társai voltak a DJ-k, teljesen kiszámítható volt az egész.

6-kor elkezdődött a zene (lesötétített ablakokkal a régi Üttörő Ház nagytermében), fél8-kor beköszönés volt, 8-kor és 9-kor egy-egy két-két számos lassúzés blokk, majd kb. 9:15-től este 10-ig az aktuális slágerek voltak. Lehetett kérni is, amit legtöbbször nem tett be.

Kb. 17 éves lehetettem, amikor végig maradhattam.

Aztán jöttek volna az egyetemi bulik, de ezekből mindig kimaradtam. Nem tudtam és nem is akartam csajozni, így utólag azt gondolom, hogy nem lehettem az, aki voltam, mindig viselkedni kellett, és állandóan vigyázni magamra, nehogy kiessek a szerepemből, és kiderüljön, hogy meleg vagyok.

Egész gyermekkoromat végigkísérte, hogy előbb-utóbb mindenhol én lettem a "langyi" fiú, a "langyoska", meg a "buzigyerek". Ezt a csodás karrieremet nem akartam folytatni.

Szóval kimaradtam mindenből, még sosem voltam részeg. Görcsösen ragaszkodtam az öntudatomhoz és saját magam kontrollálásához.

Meleg diszkókba eljártam, ott jórészt egyedül voltam, és meg is untam a travi-műsorokat, a drága piákat, ugyanazokat az embereket és a hallgathatatlan és unalmas house-zenét. Így ma már nem nagyon járok sehová, s az az álmom, hogy majd a szerelmemmel könyvet olvassunk a takaró alatt.

Szép, meghitt pillanatok. Egy kicsit unalmas életben.