A jerikói vak meggyógyítása
35Történt, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak koldus ült az út szélén és kéregetett. 36Hallotta, hogy nagy tömeg vonul el arra, megkérdezte hát, hogy mi történt. 37Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus halad arra. 38Erre elkezdett kiabálni: "Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!" 39Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De annál hangosabban kiáltozott: "Dávid fia, könyörülj rajtam!" 40Jézus megállt s szólt, hogy vezessék elé. Amikor odaért, megkérdezte: 41"Mit akarsz tőlem, mit tegyek?" Azt válaszolta: "Uram, hogy lássak!" 42Jézus így szólt hozzá: "Láss! Hited megmentett." 43Azon nyomban visszanyerte szeme világát és Istent dicsőítve követte. Ezt látta az egész nép s magasztalta az Istent.
(Lukács evangéliuma 18, 35-43)
Figyelek a testtartásomra, aztán a külvilág zajaira...A szívverésemet figyelem...A légzésemet figyelem...
Elképzelem Jerikót. Az ott élő embereket...Ott vagyok Jerikó utcáján...Látok egy vak embert. Mocskos, szakadt ruhában kéreget...Nézem ezt az embert, figyelem az arcát. Eltorzult az arca. Mélyen szántó barázdák, minden mozdulata görcsös, lemondó, mégis ott bújkál a hamis remény: talán majd a következő.
Talán elgondolkodott már azon, hogy van-e így értelme élni, hogy mindez miért van. Talán már nem is imádkozik. Haragszik az Istenre. Aztán kénytelen-kelletlen mindig visszakullog hozzá. Csak benne bízhat. Válaszai nincsenek. Válaszai sincsenek. Megsajnálom ezt az embert.
Elképzelem, hogyan hallhatott Jézusról. Csak szófoszlányai lehetnek róla...Csak annyit tud, hogy ő Dávid király uralkodói házából származik, és tud gyógyítani... Átérzem, ahogy reménykedik, hogy egyszer majd találkozik vele...
Látom, hogy az arca megváltozik. Hallja, hogy az emberek futnak, hogy jön valaki...Az emberek elébe mennek...Talán egy arra futó megszánja ezt a vakot, és elmondja neki, hogy a Jézus, Dávid fia jön erre...Érzem, ahogy kirobban ebből az emberből a nyomora, megfeszíti minden erejét, látom, ahogy tapogat, ahogy esik-kel az utcán, látom, ahogy a futó emberek ellökik...Érzem, ahogy elkeseredik. Sír. Sírok én is...
Minden porcikája hajtja előre, Jézushoz...De nem tud...És akkor kiszakad belőle a kiabálás, mint utolsó esély: "Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!"
A tömeg zaja egyre nagyobb, de a vak egyre hangosabban, egyre elkeseredettebben, egyre elszántabban kiabálja: "Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!". Látom, ahogy ott kiabál összekuporodottan a fájdalomtól, ahogy az utolsó erejével tokaszakadtából kiabálja: "Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!". Azt is látom, hogy belerúgnak, hogy fogja be a száját...De ő még hangosabban kiabálja: "Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!"...Nincs vesztenivalója...Ha most hal meg, legalább magát nem hibáztathatja...
Egyszerre azonban rákiabálnak, hogy álljon fel. Karok emelik fel és csak annyit érez, hogy a tömeg megnyílik előtte, beáll a csend. Érzi, hogy egy ember néz rá szeretettel. Megérzi, hogy Jézus az.
-Mit kívánsz, mit tegyek veled?
-Uram, hogy lássak...És elsírja magát.
-Láss! A hited megtartott téged...
Látom, ahogy a szemei felnyílnak, és a vak látni kezd...Megszédül a fénytől...És felugrik, és üvölti, hogy :"Látok!" Az emberek pedig csak ámulnak. Jézus nevet.
Ott vagyok a vak mögött. Jézus most rám néz.
-Mit kívánsz, mit tegyek veled?
- Jézus,én hinni akarok...Hinni szeretném azt, hogy van helyem ezen a világon, hogy nem volt félreértés az, hogy azt éreztem, Te lelkészként szeretnél látni...
Jézus odajön hozzám és megölel. Érzem a vászont, a fehér vászont...A tapintását, az illatát...Szorosan magamhoz ölelem én is Őt. Elválunk...
Elindul a tömeggel...Rámnéz. "Mindig jöhetsz hozzám..."
