Hágár nagyon emberi története már régóta vonzott...Hivogatott...
Ábrhaám azt az ígéretet kapta Istentől, hogy bár nagyon idős, mégis lesz gyereke, feleségétől, Sárától. Ebben az ígéretben nem nagyon hittek, ezért Ábrahám lefeküdt egy egyiptomi szolgálójával, Hágárral, aki fiút is szült neki, Izmáelt. (Őt azóta a muszlim világ ősatyjának tartanak.) Aztán megszületett mégiscsak feleségétől Sárától Izsák. Na itt kezdődtek a bajok...
5Ábrahám százesztendős volt, amikor fia, Izsák megszületett. 6Akkor ezt mondta Sára: Nevetségessé tett engem az Isten, kinevet mindenki, aki csak hallja. 7Ezt is mondta: Ki jósolta volna meg Ábrahámnak, hogy fog még Sára fiakat szoptatni? Mert fiút szültem öregkorára. 8Amikor a gyermek nagyobb lett, elválasztották. Ábrahám pedig nagy lakomát készített azon a napon, amelyen elválasztották Izsákot. 9Amikor Sára nevetni látta az egyiptomi Hágár fiát, akit Hágár Ábrahámnak szült, 10ezt mondta Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót a fiával együtt, mert nem örökölhet ennek a szolgálónak a fia az én fiammal, Izsákkal! 11Ez a beszéd Ábrahámnak igen rosszul esett, a fia miatt. 12De Isten ezt mondta Ábrahámnak: Ne essék neked rosszul ennek a fiúnak és szolgálódnak a dolga. Bármit mond neked Sára, hallgass a szavára, mert Izsákot fogják a te utódodnak nevezni. 13De a szolgáló fiából is népet támasztok, mert ő is tőled származik. 14Ábrahám fölkelt reggel, fogott egy kenyeret meg egy tömlő vizet, és Hágárnak adta. Föltette azt az asszony vállára, és elküldte őt a gyermekkel együtt. Így ment el, és bolyongott Beérseba pusztájában. 15Amikor kifogyott a víz a tömlőből, odatette a gyermeket az egyik bokor alá, 16maga pedig elment, leült vele szemben egy nyíllövésnyi távolságban, és ezt mondta: Ne lássam, amikor meghal a gyermek. Ott ült vele szemben, és hangosan sírt. 17De Isten meghallotta a fiú hangját, Isten angyala pedig kiáltott a mennyből Hágárnak, és így szólt hozzá: Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját ott, ahol van. 18Kelj föl, vedd fel a fiút, és fogd kézen, mert nagy népet támasztok belőle. 19És megnyitotta Isten az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást. Odament, megtöltötte a tömlőt vízzel, és megitatta a fiút. 20Isten pedig vele volt a fiúval, és az felnövekedett. A pusztában lakott, és íjász lett. 21Párán pusztájában lakott, anyja pedig Egyiptomból szerzett neki feleséget.
Nehezen helyezkedem bele a csendbe...Cikáznak a gondolataim...Mennyire emberi ez a történet...
Látom, ahogy Ábrahám odasomfordál Hágár elé, a szemébe sem mer nézni...Odaadja neki a tömlő vizet és a kenyeret...És elmegy...
Látom, ezt a Hágárt, előttem van az aelcsigázott arca...karjában a gyereke...a csecsemő Izmáel...De Hágár csak megy, megy a pusztában...Látom, az arcát, amikor megijed, hogy nincs több víz...talán reménykedik, hogy hamarosan talál valamit...
Aztán kezd egyre jobban kétségbeesni...Bántja, hogy elküldték, bántja a kilátástalansága...Bántja, hogy mindezt túl kell élnie...Nem erről álmodott...Nem így képzelte...Látom, ahogy kezdi mardosni a kétely...talán túl sem éli ezt a vándorlást...Először még sikeresen elhessegeti ezeket s kételyeket, de itt is fogy az ereje...és a kételyek egyre erősebbek...Már nem is akarja túlélni...Csak Izmáel...
És feladja...Nem bírja tovább...Leteszi az egyik bokor alá a babáját, és elmegy...Nem akarja látni, ahogy szomjan hal a fia...Azt már nem tudná elviselni.
Hágárral sírunk egy domboldalon. Átölelem, úgy sírunk. Együtt sírunk. Az Izmáelem is haldoklik...Én sem tudok mit kitalálni...Nincs ötletem...Ketten sírunk Hágárral...
Hallom Isten hangját...A vibrárló levegő letisztul és megpillantunk egy forrást.
Hágár odaszalad Izmáelhez...Látom, ahogy Hágár itatja Izmáelt. Látom, ahogy megmosdatja a vízben a fiát...és ahogy szorosan átöleli...
