Nem tudom, jártatok-e már piackutatáson. A világ legnagyobb pénzkidobása, hasonló a karácsonyi csomagolópapír és szalag vásárláshoz. Én szinte hobbiszerűen járok ilyesmire.

Még 4 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az évfolyamtársnőm belefogott ilyesmibe mintegy pénzkeresetként. Ott álltak kint a fagyban, hóban, esőben, forróságban, és próbáltak meghatározott embereket becsábítani piackutatásra, ahol mintegy fél óra baromság után kapott mindenki valami kis apróságot.

Természetesen, nem sok siker koronázta munkáját. Viszont barátnőjének bejött a a dolog. S hamarosan kitartásának, de inkább fifikájának köszönhetúően egyre feljebb kúszott, egyre több cégnek dolgozott.

Mivel egy személyes ismerősi listát készített azokkal, akik rendeszeresen vállalkoznának pár ezer forintért beülni és össze-vissza hazudozni magukról, a valós kor és lakcím, valamint mobiltelefonszám felírásával.

Rendesen köröztetni szokott minket, előre megbeszélve, hogy mire mit kell az elején válaszolni, hogy bekerüljünk a valódi beszélgetésbe (mivel több ember van meghívva, a késések és a megbízhatatlanság miatt) , ahol már egy kicsit -pár ezerrel többet lehet kapni. Aki nem kerül be is kap ajándékot.

Így voltam én már informatikus, naponként söröző, vagy whisky fogyasztó, jobboldali, érettségivel rendelkező baloldali, nyolcadik kerületi lakos, autótulajdonos, rendeszeresen McDonaldsba járó...

Utána már csak a véleményedre kíváncsiak, vagyis valójában senki sem kíváncsi. Még a beszélgetést vezető sem. Olyan ez, mint egy csehovi dráma. Mindenki elbeszél egymás mellett. A beszélgetést vezetőt pedig baromira nem érdekli. Álérdeklődést mutat, ha egyáltalán veszi a fáradtságot.

Az ismerős arcokkal pedig halálra röhögjük magunkat, a beszélgetést vezető megnyugszik, hogy csinált valamit, mert végigkérdezte az előre felírt kérdéseket és mosolygott.

A pénz meg megy. Az eredmények hamisak, ezért érdektelenek is.

A szavak pedig inflálódnak...