Tegnapi posztomat olvastam újra.

Jó volt olvasni, hogy mennyire bizakodó voltam... Ma is az vagyok, csak másként.

Angliából megjött a válasz: túl sokan és túl jók jelentkeztek, így köszönik, de nem választottak be a következő körbe, nem kell mennem interjúra. Így -ha minden igaz- messzire megyek fél évre...

Kicsit le voltam sújtva Anglia miatt, természetesen mindenki Angliát javasolta, és Angliának szurkolt, hogy összejöjjön. Hát nem jött össze. Ez sem.

A tengerentúl persze összejött, várom, jó lesz fekete kisgyerekekkel foglalkozni, nincs semmi baj, majd sok ....-ről szóló képet nézegetek...:)

Valójában semmi okom a búslakodásra.

Hozzám járó embereim elképesztően fejlődnek. És nem vissza, nagyon is előre:)

Ezt írta az egyik:

"Nem akarlak üres közhelyekkel dobálni, "körüludvarolni" vagy ne adj Isten zavarba hozni, de nagyon - utálom így mondani, de - csodálatos, amit velünk művelsz, illetve amihez hozzásegítesz minket..."

A másik:

„A másfél éve lezáratlan, elvileg-már-vége nőügyemet a Jóatyám útmutató segítségével tudtam magamban lerendezni, amihez pedig az kellett, hogy normálisan szót értsünk egymással és olyan jó, közös bizalmi viszony kialakuljon köztünk, hogy ezt fel tudjam hozni és tudjunk róla normálisan beszélni… Végre! Köszönöm! Én a saját családommal kapcsolatban nagyon optimista vagyok... és ezzel nem vagyok egyedül!”

A harmadik:

„Tegnap beszéltem Nővéremmel.. még a kiborulásával együtt is határozottan reményteljes eset, szóval köszönjük, amit értünk teszel és csak így tovább... vagy mi :)”

Ma este pedig meggyőződhettem arról, hogy a szerelem igenis nagyon komoly gyógyító erővel bír(hat). Tudom, sokan ezt cáfolják, de ma bebizonyosodott.

Egy kedves srác ült előttem, aki többször is majdnem elsírta magát. Már hónapok óta jár hozzám, és csak tyúklépésekben haladtunk eddig.

Ma viszont megtörtént a csoda.

Az eddig kétkedő, mindenáron bizonyítani akaró fiú egyszerre csak férfi lett. Felelős férfi. Beleszeretett egy lányba. A lány meg visszaszeretette. És egyszerűen szereti. Kétségek gyötörték az előző alkalommal, hogy nem átverés-e, hogy jól érzi-e, hogy ez a lány szereti és hogy ő szerelmes-e egyáltalán. Félt, hogy becsapják az érzékei.

Ennél a lánynál valahogy nem kellett szégyenkeznie semmiért, mindenkinek be tudta, be merte mutatni, érezte, hogy a lány elfogadja…Az első találkozáskor délután 2-től az utolsó metróig beszélgettek…

Azt kérdezte tőlem, hogy érzéki csalódás-e…Hogy nem fogja-e átverni…Én pedig azt kérdeztem tőle, hogy ha ezt kérdezni, akkor ennyi erővel miért nem kérdezi meg magától azt, hogy miért ne lehetne ez valóság is akár? Hogy miért ne lennének komoly szándékai?

Elment, ma pedig félig sírva, könnyek közt csak annyit mondott, hogy igazam volt… „Valahogy egy nagy békesség szállt meg… Azt hiszem, el tudtam fogadni azt, aki vagyok… Azt érzem, hogy felelős vagyok érte… Egyszerűen csodálatos nő…”

Hiába, a férfi a teremtés koronája. De egy királynőnek kell megkoronáznia…