Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Archivum: Fiúk a klubból

 2009.08.10. 02:06

Kedves Prof. Bruckner,
 
vártalak ebben a hónapban is. De nem jöttél. Pedig Isten látja lelkem, vártalak. Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy az idő és tér ellenünk játszik. Sokáig meg voltam róla győződve, hogy ha idejövök, ha feladok mindent, mindent, ami az otthonomhoz köt, talán megismersz. Talán egyszer rám köszönsz valamelyik bárban.
Úgy tűnik, én gondoltam rosszul. Te nem így működsz.
Azt gondoltam, Adam bőrébe bújtál. Ott ültem a Below 0 nevű bárban, mikor megjelent. Egy meleg bárban vizet kért inni. Azonnal tudtam, hogy ettől a fiútól akarok valamit. Beszélgettünk. Kedvesnek, műveltnek és visszafogottnak tűnt. Aztán pár nap csend, majd egy szerdai randi, ahol kiderült, hogy bár egy helyi detoxikáló adománygyűjtője és 29 éves, de már elvált egy pasitól. Rhode Islanden laktak, a volt férje egy gimi igazgatója volt. Persze munkafüggő volt a férje, így hamar megromlott a házasságuk. Aztán elváltak. Sokat beszélgettünk. Sétáltunk, majd felkísértem a lakására.
Finomak voltak a csókjai, a bőre érintése, a tapintása… Még a levegővétele is, ahogy a fülembe nyögött halkan, ahogy a nyakát csókolgattam.
„I warn you, I am not looking for a long-time relationship, I am just fooling around” (Figyelmeztetlek, hogy nem keresek hosszútávú kapcsolatot, csak őrültködök (azaz össze-vissza kefélgetek felelőtlenül)- mondta. Mintha erre várt volna. Mintha minden azért lett volna, hogy minél mélyebbre szúrjon ez a mondat… „That’s ok”-feleltem, és megfogadtam, hogy érzéketlen leszek. Hogy megkapom ami jár. Hogy a kurva anyját. Hogy durva leszek és kemény…
És durva voltam és kemény. Tudom, hogy nem szeretsz ilyennek látni. De én így védekeztem. Uralkodtam a szeretkezésben. Leuraltam. Túltengtem. Egy pillanatra sem engedtem ki a kezemből az irányítást. Azt akartam, történjen minden úgy, ahogy akarom.
Levetkőzött segítség nélkül, majd levetkőztetett. A mellemre dőlt. Átfordultunk. Én akartam felül lenni, uralni őt… Minden mozdulatát, minden lélegzetvételét.
Csókolóztunk. Megfogtam a fejét és a vállát, és szétfeszítettem. Lakmározni akartam a vállából és a nyakából. Adam összerezzent, végigfutott a hátán a hideg, majd félhangosan felnyögött. Megadta magát. Megszűnt az ellenállása. Hozzám simult. És élvezte, ahogy a nyelvem játszik a nyakán.
Odatettem a fejem a szájához. Csókolgatott. De olyan erővel, hogy percekig én is kábult voltam. Észrevettem magam, és lenyomtam a fejét a farkamhoz.
Nem is tudom meddig szopott. Elégtételt éreztem, győzelmet. Majd feljött és míg a mellbimbómat nyalogatta kéjesen elment. Nem akartam lemaradni, és én is elmentem.
Percekig feküdtünk némán. Majd átkarolt. A mellén aludtam el.
Összerezzenve ébredtem. Nem akartam kontrollálhatónak mutatkozni.
Egész éjjel szeretkeztünk. Újra és újra.
Ki akartam fárasztani. Mindent erőt ki akartam belőle szívni, mindent meg akartam kapni. Bosszút akartam. Hogy velem nem lehet mindent megcsinálni.
Egyre inkább engedte. Egyre inkább elfáradt. Az ötödik orgazmus után kérlelt, hogy aludjunk, majd reggel… Megsajnáltam. Elaludtunk.
Reggel láthatóan örült, hogy vele ébredek. Kikapcsolta az ébresztőórát, majd visszabújt hozzám.
Pár percig azt hittem te vagy. Megköszönte az éjszakát. Azt mondta, hogy ilyen szenvedélyes éjszakája régen volt már. Kikísért az autóhoz, és elbúcsúzott.
Pár percig azt hittem, mégis te vagy.
Pár percig azt hihettem, mégis te vagy.
Köszönöm.  
 

Címkék: szex szerelem

A bejegyzés trackback címe:

https://oceandrive.blog.hu/api/trackback/id/tr511299489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása