Rácsaidba préseltél

Elmondtam már mindent

és

minden szó néma maradt rólad.

Megvontad tőlem a szót

és

magánzárkába tettél.

Bolyongok az utcákon

elveszve az emberek közt.

Tanácstalan arcok kérdeznek terólad.

Csakhogy én nem vagyok veled.

Csak a könyvek bölcsességét cipelem magammal.

Az nem hagy nyomot maga után.

Mondd ki nekem a te szavad.

Egyszer jól beszéltem.

Akkor azt tetted,

hogy bepréseltél rácsaid közé.

És a rácsok közül

vér folyt

és élet.

Hát szeretem

a vért

rácsaid közt.

(Babiczky Tibor verse)