Kaptam egy levelet egy olvasómtól...

Hello 

Olvasgattam a blogodat. Őszintén szólva nem lennék a helyedben. Vagyis abban voltam, de már sikerült kimásznom ebből az egész állapotból, amiben te már jó régóta benne lehetsz. Nincs értelme az önzetlenségnek, a jószívűségnek, a mély érzelmeknek. Elöntik a fejedet és azt hiszed, van miért ilyennek lenni, de amint kikerülsz az állapotból rájössz, mennyire hülyeség volt. Igazából a baj ott kezdődik, hogy ezek az érzelmek folyamatosan győzködnek, hogy ilyennek meg olyannak kell lenned ezért meg azért, de ezek csak illúziók amiknek semmi hasznuk nincs manapság. Ami igazán ledöbbentett az az "Így is lehet" című bejegyzés 2010.02.06- án. Nincs kárhozat meg nincsenek ilyen dolgok, csak tönkremegy az életed az erkölcs meg a többi baromság miatt. Valószínüleg neked egy kapcsolat után még előjön a partnerhiány, és itt a blogodat olvasva elég sokat szenvedhettél.... Csak akkor nem értem, miért vágysz még valakire, vagy "az igazi"- ra, ha folyton szembeköp érte az élet. Nem gondolod, hogy talán nem azt kéne levonni egy kapcsolat végéből, hogy mit NEM szabad csinálni többet? (például átengedi magad a hatalmas érzelmeknek, amik miatt már milliószor megégtél.) Én egyszer égtem meg. Egy férfi iránt egyszerre találkozott bennem a plátói szerelem, a társ szerelem és a szexuális szerelem. Valószínüleg amit éreztem, annál erősebb már nincs is, mivel azt hittem, begolyózok. Amit eddig 20 éves koromig felépítettem 3 hónap alatt majdnem teljesen tönkretettem. Ha nincs az a pillanat ahol felülkerekedik a józan eszem és végetvetek az egésznek, valószínüleg már a diliházban kötöttem volna ki. Már elmondhatom, hogy túl vagyok az egészen. És azt is elmondhatom, mennyivel racionálisabb lettem. Jött egy másik pasi, aki hihetetlenül szimpatikus volt. De azt mondtam magamban, hogy nem engedem át magam többet semmilyen érzésnek, hanem racionálisan fogom elemezni a köztünk lévő helyzeteket. kevesebb mint egy hónap után búcsút mondtam neki, és most ő szenved. Azért, mert meg tudtam ítélni a személyisége gyatraságait azonnal, amik engem egy kapcsolatban érzelmileg kicsinálhatnak. Több sem kellett, nem estem ugyanabba a hibába. A mai napig irogat és könyörög, hogy találkozzak már vele. És most miattam szenvednek, ráadásul egy olyan szenved miattam, aki miatt én szenvedhettem volna, ha hülye vagyok. Iszonyat jó érzés. Tudod, a bűntudat és a lelkiismeret nem rossz érzések............. Azt hittem azok.... de rájöttem, hogy nem. Mert amikor már nincs miért lelkiismeretet érezned, vagy bűntudatot és nincs kit sajnálnod csak önmagadat, na ott kezdődik a baj. Mikor úgy érzed te tiszta lelkű voltál végig, fer és korrekt, önzetlen és nyitott szívű és mást sem kaptál ezen tulajdonságaidért csak azt, hogy szarrá vagdosták a szívedet. Életreszóló lecke volt ez számomra és soha többet nem fogok ezekbe a hibákba esni. Hibák ezek, mert az önmagunk felé elvétett hibák a legnagyobbak és a legmegbocsáthatatlanabbak.

Büszkeséged, méltóságod, öntudatod tovaszáll és nem marad már semmi, csak az, hogy külső szemlélőként magadra nézel és könny kezd ömleni mind két szemedből.... Jónak lenni manapság már BŰN önmagaddal szemben. És ha van Isten, ezt ő is tudja. És kurvára nem fogja értékelni, ha te folyton magad ellen vétkezel (mert akkor ennyi erővel felfoghatnánk úgy is, hogy miért csinálod ki azt a testet, azt a lelket, amit tőle kaptál, és ez is bűnnek számít, szóval kurvára nem fogsz jónak látszani ő előtte).

Egy kapcsolat mindig működik, de mindig valakinek a rovására. És ahelyett talán, hogy jutalmaznád a gonoszokat a benned lévő jó tulajdonságokkal, talán bűntetni kéne őket, azért akik. Én folyton azt hallgatom, hogy milyen kurva mázlis lesz, akit majd választok. Hát, ahhoz már csodák kellenek, hogy kiválasszak valakit. Ez az egész annyira erőssé tett. Nincs szükségem senki ölelésére, senki csókjára. Csak a racionális öntudatra ami boldoggá tesz.... És lehet így is, csak a te döntésed, csak a te hozzáállásod kérdése. Meg lehet szenvedni évekig is mások miatt, rengeteg időt pazarolva az életedből a szenvedésre. Egy kapcsolattól nem lesz teljes az életed. Mindenki ezt várja tőle, de ez hülyeség... az a dolog csak 1 az többmillió közül ami befolyásolja életed és menekülhetsz akárhova a világban vagy akárkihez, amíg önmagadat nem találod meg. És az érzelmek csak blokkolnak ebben... Az ember pedig élete során folyamatosan egyre jobban megismeri magát és persze másokat is... Mindig valaki a rövidebbet húzza, NINCS OLYAN, hogy nem, ilyen az emberi faj, így vagyunk összerakva. Te döntöd el, hogy te húzod e a rövidebbet, vagy a másik. Egyedül Te döntesz, mivel a másik nem látja át olyan jól a köztetek lévő dolgokat, mint te (ugyebár gyatrák az emberek, és a magunkfajták mindig jobban átlátják a dolgokat). Ezt kellene talán kihasználni és ahelyett, hogy reménykednél inkább foszd meg őket. És nem te leszel az aki azt kérdezgeti majd, hogy "Miért?" , hanem a selejt, aki miatt te ezt kérdezgethetted volna, ha gyenge lettél volna. Melegként a mai világban 3 dolgot tehetsz:

1. szopot a faszt egy kapcsolatban

2. a te faszod szopják egy kapcsolatban

3. megtanulsz egyedül boldog lenni

Húszéves olvasóm írta a fenti sorokat.

Persze mentegethetnénk őt, hogy hát csak 20 éves, semmi gond, majd kinövi, gyerek még. Nagy szerelem? Ugyan már! Muci, fogalmad sincs arról, hogy mit beszélsz! El sem hiszed, hogy mennyi minden van még előtted...Satöbbi.

Csakhogy egyre többször hallom ezeket az érveket másoktól.

És ilyenkor mindig megborzongom ettől az elkeseredéstől, a közönytől, és a bezárkózástól...Hogy mennyire másban hiszek.

Az életet megélni kell, minden színét, ízét, történését megélni. Isten előtt sem jófiúnak vagy jókislánynak kell lenni, hanem megélni az életed teljességét, kudarcokkal, fájdalmakkal, örömökkel, csodákkal, találkozásokkal és búcsúzásokkal.

Várni szabadon ami jön, megélni, átélni, figyelni magad, majd szabadon elengedni, és visszatekinteni.

Várni szabadon, ami jön, de nem tehetetlenül.

Megélni, átélni ami van, de nem felelőtlenül.

Figyelni magad, de nem csakis magadra koncentrálva.

Szabadon elengedni, de nem érzéseket letagadva, nem megúszni a búcsúzás véglegességét.

Visszatekinteni, de nem felmenteni magad mindenáron.

Kedves Olvasóm, mindent vagy semmit játszik. Fekete- fehér, igen-nem játékot.

Azt vettem észre, hogy a tárgyakkal való kapcsolataink emberi kapcsolatainkra is áthelyeződtek. A mobilommal ma már fényképezni tudok, emailt küldeni, excell-táblázatot készíteni, és még mennyi mindent...Egy hipermarketben is minden van. 20 perc alatt jóízű ételt tudok készíteni különösebb szaktudás nélkül.

Evvel is rászoktatnak minket arra, hogy bizonyos dolgokat megspóroljunk. Úgy jussunk el dolgokig, hogy nem kell megküzdenünk érte. Különösebb erőfeszítés nélkül megy. Egy helyen van minden, a gép megcsinálja helyettünk, szaktudásra nincs szükség. Vagy megszoksz vagy megszöksz. Ha nem jó, kidobjuk, majd jön a másik. Tét nélküli minden.

És ez bizonyos fokig jó. 

Csak hát vannak dolgok, amelyek nem működnek másként, csak, ahogy működnek. Egyféleképpen tudnak. Bármennyire is szeretnénk, hogy működjenek.

Az élet és a szerelem például ilyen. Kiállták az idő próbáját, ha írhatok ilyet.

Az élet és a szerelem ugyanis nem működik megbocsátás nélkül sem. Önmagunknak és a másiknak való megbocsátás nélkül. Sőt valakinek nem is egyszer, hanem nagyon sokszor kell megbocsátanunk. Magunknak pedig még ennél is többször, azt hiszem.

És ez nem könnyű. Nagyon nem az. DE enélkül nincs értelme. Pont az egyik lényeg veszne el. Aminek semmi köze sincs a racionalitáshoz (mert mi is racionális az életünkben?).

Ez pedig a kiszolgáltatottság. Ez egy félelmetes szó. Az ember minden porcikája retteg tőle. Mégis létfontosságú. Ugyanis, ha nem fekete-fehéret játszunk, akkor meg sem fordul a fejünkben, hogy bárkinek megmutassuk önmagunk igazi valóságát, mindenféle szerepek, maszkok nélkül (lásd még József Attila: Kopogtatás nélkül). Hanem csak annak, aki méltóvá válik erre. Aki kiérdemelte a bizalmunkat.

Leginkább annak, aki a legközelebb áll hozzánk, a társunknak. Mert Nagy Ő, az "igazi", ilyen nem létezik. Azzá válhat valaki hűséggel, szeretettel, megértéssel, elfogadással, bizalommal. Nagy Ő nem létezik, de létezhet idővel számomra. És ennek a mondatnak minden szava hangsúlyos.

Csak hát ehhez szabadság kell, nyitottság, de leginkább őszinteség önmagam felé. Mert amíg letagadjuk, hogy nekünk aztán kurvára nem hiányzik senki és semmi, és hogy mi a hideg racionális elemzgetés emberei vagyunk, mert ebben leljük örömünket, addig nincs mit tenni. Akkor várni kell. És hozzátenni, hogy a kedves polgártárs most itt tart.És 21 évesen kötelező ilyeneket irogatni. Ennek van itt az ideje.

De ha engedjük, hogy a másik kiérdemelje a szívünket és mi is merünk olyan szabadok lenni, hogy önmagukat adva megpróbáljuk kiérdemelni a másik szívét, azaz szeretjük a másikat és szeret minket a másik, akkor egy pillanat alatt lesz érdektelenné válik, hogy ki húzza a rövidebbet...És ezek a kategóriák értelmetlenné válnak. Senki nem húz semmit sehonnan.

Van ilyen, csak ezt te még elgondolni sem mered. Tudnád, de nem mered. Mert talán félsz megmutatni, hogy ki is vagy valójában. Szép lassan felfedni a másik előtt magad. Talán magad sem hiszed el, hogy valaki szerethet, hogy van miért szeretni. És ez nem érdem, intelligencia, diplomák, képességek, teljesítmények alapján történik. Nem, nem.

Igen, létezik olyan, hogy azért szeretlek, mert szeretlek. Mert az vagy aki. Mert olyan vagy, amilyen. Tökéletes megmagyarázhatatlanság. Azért mert nem mered elképzelni, hogy lézethet ilyen, még létezhet ilyen.