"Mert ha vidám vagy, meg akarom kétszerezni vidámságodat; ha bús vagy, akkor meg akarom felezni veled a bánatot és így öröm lesz az néked, mélyebb az örömnél. És ha jól érzed magad, mulatsággal és változatossággal fogom üdíteni lelkedet; ha pedig beteg vagy, ápolni foglak; és ha fáradt vagy, a keblem lesz majd alvópárnád, hol nyughatol - s éjjel és nappal a lelkem a lelkeddel lesz és karom ölelni fog. És ha nem kívánsz, távol leszek; és ha ismét akarsz, ott leszek nálad. És ha előtted halok meg, úgy rendjén van és le kell mondanod rólam - ám ha te hagysz engem itt hátra, akkor követni foglak a máglya tüzén keresztül, mert nem akarok nélküled élni egyetlen napot sem."

       (Francis William Bain)

1. "Mit keresek én itt egy lelkész ágyában?"

Magán is meglepődött. Az egész persze borzasztó valószinűtlennek tűnt. Pedig így volt.

Néha én is beleborzongok abba, hogy milyen furcsa fordulatokat is hoz az élet. Hány és hány lehetetlen helyzetben is voltam már...De mindegyiket akartam. Kerestem a helyem.

2. "Mit keresek én itt egy lelkész ágyában?"

Egy lelkésszel osztotta meg az ágyát. Teste melegét. Csókjait. Ölelését. De nem volt számára "a" lelkész. Egy ember volt, aki szereti őt. A lelkész pedig ennek örült a legjobban...Felszabadult. Megszabadult.

3. "Mit keresek én itt egy lelkész ágyában?"

Az ágy milyen központi bútordarab. Minden átlényegülés helye. A születésé, a halálé...az orgazmusé...A kis halálé...

Zuhantunk. A vállán pihentem el. Közünk lett egymáshoz.

4. "Mit keresek én itt egy lelkész ágyában?"

Hogy mit keresek egy lelkész ágyában? Magamat. És őt. Minket. Szárnyakat.