Sosem látszódik az arca az elsötétített üveg mögül.

Mégis mikor beléptem a követség ajtaján a szememmel azonnal kiszúrtam hófehér ruháját, kalapját. Mint egy chippandale műsorban...Arcizma sem rándult. Keze a fegyverén nyugodott.

Betartotta a szabályokat. Várt pár másodpercig és csak akkor nyitotta ki a súlyos, sárgaréz ajtót.

Ki ő? És mit akarhat itt? Mit gondolhatott, mikor ideérkezett?

S mit gondolhat rólunk? Magyarokról? Rólunk, aki sietve, félve, kicsit megilletődve sompolygunk be hatalmas mappákkal, hogy bizonyítsunk: jó itt nekünk. És eszünk ágában sincs bevándorolni. 

Igazolásokkal, számlákkal, levelekkel, szerződésekkel rohangálunk, majdnem 500 forintos percdíjakkal kérünk időpontot, befizetjük a 26100 forintos vízumdíjat, az 1500 forintos speciális igazolványképet... s bizonyítjuk, hogy kösz, minden rendben...Élünk, virulunk. Jó kisfiúk és jó kislányok akarunk lenni, hogy három hónapot meghaladóan is az Amerikai Egyesült Államok területén lehessünk.

Hogy nyalhassunk. Hiszen, ez a kiváltsága a jókisfiúknak és a jó kislányoknak.

Biztosan felfigyelt arra, hogy bizonyos típusok újra és újra feltűnnek. Van a jólszituált Magdi anyus-típus, aki rutinos, tudja az utat, biztos a dolgában: egy magafajta decens úrinőt már csak nem fog egy kis csitri vagy egy zsúrfiú csak úgy megfingatni: "Van itthon élet-, baleset-, és betegbiztosítása, asszonyom?"

Aztán van a hóthülye baromarcú, aki térdig érő ülepű gatyával és baseball sapkával érkezik meg, csuklóján aranykarkötő. Hangos, illetlen, riheg-röhög, csapja a szelet a csajoknak, vagánykodik, az előtérben a farkát dícséri. Sétahajók impotens pincére. Csak ivartársai környezetében érzi jól magát.

Ennek komplementer párja a magyar Britney Spears-klón. Irigységgel kevert izgalommal stíröli a másik csajt, méregeti a fenekét, a hasát, a melleit. Ő nem riheg-röhög. Ő nyihog a hóthülye baromarcú poénjain, néhol kicsit felsikkant (ez a sikoltás kicsit rövidebb formája), mikor a hóthülye baromarcú megragadja a kezét, hogy tapogassa meg a farkát. Ha már olyan szép nagy... Ő az, aki nem érti, miért kell ennyit várni. Igazgatja tuti feszülős farmerját és flitteres feszülős toppját. Nyugi, minden rendben van a csöcsöd körül. Szép nagy, különösen ebben a push-up melletartóban...

Aztán van a jobbos konzervatív. Nyakában tűzzománc ősturulcomb. Szigorúan nyereg alatt puhítva. Turullal kivert izé, lógó bigyó, ősmagyar-kereszt. Ő félhangosan puffog, hogy csak tranzitvízumért jött, és már egy hete idejár...Nem érti, az egészet és különben is az Isten ba.....a meg!

Megjelenik a cukifiú isz. Húszévesz, kiszujja fejfelé mejed, ahogy a tojjat fogja ész kitöjti a kisz lapockákat, tejmészetesen Dojce end Gabbana fajmerban van, kisz kukikája temészteszen rendeszen kidudojodik, hajacka zsejésen beájjítva...Természetesen komoly öntudattal rendelkezik őnaccága, senkit nem stíről, tudja miért jött. Ujjackájával köjköjösen a halántékát masszíjozza...Hogy ne sztresszeljen, vagy mi.  

Várok a soromra.

Egy butaarcú férfi hangosan magyarázza: a felesége kint él,ő már szitizen, a lánya most szült, az unokáját akarja megnézni...Érvel, kérdezik, érvel, kérdezik...Egyre elkeseredettebben.

De ezt ő a csodálatos fehér egyenruhájában, kalapjában, fegyverével kint az előtérben nem hallja.

Csak azt látja, hogy sírnak vagy mosolyognak, akik kijönnek. Számára végülis ez a lényeg. Végzi a dolgát rendületlenül. A többi úgy is csak irodalom...